Már kilenc mentőmellényállvány segíti a Balatonban fürdőző gyerekeket

Balatonlellén felállította legújabb mentőmellényállványát a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ), ezzel már kilenc ilyen egység segíti a Balatonban fürdőző gyerekeket – tájékoztatta a szakszolgálat az MTI-t hétfőn.

A VMSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a narancssárga színű, mentőmellényt formázó állványon tizenkét darab gyerekméretű mentőmellény található, ezeket a kicsik ingyenesen használhatják addig, amíg a strandon tartózkodnak.

Emlékeztetttek: az első állványokat két éve avatták fel, a közösségi mentőmellény-szolgáltatásról pedig folyamatosan pozitív visszajelzések érkeznek. Az ingyenesen használható szolgáltatásnak köszönhetően a szülök biztonságban tudhatják gyermekeiket – idézi a közlemény Bagyó Sándort, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnökét, aki közölte azt is, hogy a balatonlellei az első olyan állvány, amit nem egy szervezet finanszírozott, hanem többen adták össze a költségét. A szakszolgálat tájékoztatása szerint az állványokon galléros mentőmellényeket helyeznek el, amik kint tartják viselőjének fejét a vízből. Ezeket úgy alakították ki, hogy ha a valaki arccal lefelé esik a vízbe, akkor automatikusan a hátára fordítja viselőjét. Mentőmellényállvány a balatonlellei három helyszínen túl Siófokon, Balatonalmádiban, Balatonkenesén, Alsóörsön, Keszthelyen és Gyenesdiáson működik.

(MTI)

Címlapkép forrása: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE

'Fel a tetejéhez' gomb