Ungváry Zsolt: Oroszország az európai szövetségben?
Hosszú ellenségeskedés után (amely a végén két véres világháborúval zárult) a franciák és németek kiegyeztek egymással, és a békés építkezés, vagyis Nyugat-Európa gazdasági, politikai stabilitásának érdekében létrehoztak egy olyan közösséget, amelyből a későbbi Európai Unió kifejlődött, és ami a szabadság és jólét egyfajta garanciáját jelentette a kontinens egy részének. Mindezt kereszténydemokrata alapon, Robert Schuman sokat idézett mondása szerint ugyanis „Európa vagy keresztény lesz vagy nem lesz”. Nem szoktak róla beszélni, de a kék alapon 12 sárga csillag eredeti jelentése is Szűz Mária koronájára utal. Amint a Jelenések könyvében olvasható: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.” Az Európa Tanács a zászló tervét 1955. december 8-án, szeplőtelen fogantatás ünnepén fogadta el.
Ha a keresztény gyökereket és szimbólumokat meg is próbálják elfeledni, sőt eltörölni, az mindenesetre tény, hogy a földrészt oly sokszor vérbe borító francia-német ellentét elsimult. Ezt a mintát követhette volna a hidegháború utáni kontinens is, amely addig a szovjet és az amerikai tábor szembenállása miatt vasfüggönnyel és falakkal volt két részre osztva. A nyolcvanas évek végére a Szovjetunió elvesztette a fegyverkezési versenyt, így birodalmáról is le kellett mondania. Előbb a megszállt országok, majd a tagköztársaságok is függetlenné váltak, Oroszország hátrébb húzódott, de komolyan senkiben sem vetődött fel, hogy a nyugati nagy kiegyezéshez hasonlóan jöjjön létre egy egész Európát érintő kiegyezés: az immár demokratizálódó és korábbi birodalmi igényeiről lemondó Oroszország megbékélhetne az egykori alávetettekkel.
A második világháború után a győztes szövetségesek által előbb Európa közepéig beengedett, majd rögvest fő ellenséggé kikiáltott oroszok hozhatták volna kimeríthetetlen ásványkincsüket, munkaerő-tartalékaikat, mindez a nyugati technológiával karöltve óriási dolgokra lett volna képes. Az EU – és akár a NATO – egy egységes európai (észak-atlanti) gazdasági-katonai szövetséggé válhatott volna.
Ennek a logikának a mentén el is kezdődött a kapcsolatépítés (gondoljunk arra, hogy a német kancellár, Gerhard Schröder mandátuma lejártával a Gazprom érdekeltségeiben bukkant fel), ám ezt a CIA által kirobbantott Majdan téri puccs és az orosz-ellenes ukrán kormányzat NATO felé kacsingatása, illetve az ebből a helyzetből kinövő háború akadályozta meg. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen szövetség zavarta volna az USA érdekeit, ezért is akadályozta meg a lehetséges európai (eurázsiai) egyesülést. Az úgynevezett Brzezinski doktrína már a 90-es években megfogalmazta azt a célt, hogy Ukrajnát le kell választani az orosz érdekszféráról, és ezt a menetrendet hajtotta végre az Egyesült Államok a továbbiakban, ezzel is megakadályozva a fent említett esetleges orosz-EU közeledést. Így válik egyértelművé az is, kinek volt érdeke az Északi Áramlat felrobbantása, és megmagyarázza a tényt, hogy egy ilyen fajsúlyú terrortámadás kivizsgálását teljesen elszabotálták.
A történelem tehát haladhatott volna abba az irányba is, hogy a nyugat-európai német-francia tandem 1990 után hirtelen kiegészült volna egy német-orosszal, így egy érdekeltségbe és szövetségbe vonva egész Európát. Utólag persze könnyű okoskodni, akkor azonban ez egyáltalán nem volt benne a levegőben. Igaz, a német egység is merész gondolatnak számított, a brit miniszterelnök például nagyon kapálódzott ellene, s ha – nagyrészt nekünk, magyaroknak köszönhetően – nem omlik le olyan könnyen és vértelenül a berlini fal, talán létre sem jön.
A magyar politika azonban már akkor is fel tudott mutatni egy különleges képességű, nem csak rövid távon gondolkodó miniszterelnököt, aki rajta tartotta kezét a világpolitika ütőerén, gondoljunk akár a visegrádi együttműködés szorgalmazására. Az elmúlt húsz év egyik legjobb magyar filmjében, a Blokádban van egy jelenet, amikor Antall József és Göncz Árpád látogatást tesznek Gorbacsovnál, és Antall felveti a Varsói Szerződés (VSZ) megszűnését. Gorbacsov értetlenkedik; szűnjön meg tehát a VSZ és a NATO is, mire a filmbeli magyar kormányfő így válaszol: „Azt javaslom, hogy együtt lépjünk be a NATO-ba, Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország és a Szovjetunió. Mindannyian, és legyen a NATO egy új, összeurópai biztonsági rendszer.”
Ha ez a részlet hiteles jegyzőkönyv(ek) alapján készült, akkor a miniszterelnökünk zsenijét bizonyítja; mindenkinél előbb, de legalább is bátrabban ismert fel egy olyan lehetőséget, amely a francia-német modellt követve egy békés, erős, egységes Európát hozott volna létre. Gorbacsov mind a filmben, mind pedig valószínűleg a valóságban ezt elképzelhetetlennek tartotta, a hidegháború utáni pillanatokban irreális, sőt abszurd volt a Vlagyivosztoktól Lisszabonig terjedő összefogás. Amint aztán később ennek mégis kezdtek körvonalai kirajzolódni, az USA közbelépett.
Ha a párbeszéd pusztán a forgatókönyvíró fantáziájának szüleménye, akkor is remek, hiszen egy – még ma is alig-alig kimondott – változatot mutat be, a magyar miniszterelnök szájába adva ennek talán legelső megfogalmazását, így azt sugallva, hogy értve az idők szavát – sőt többnyire megelőzve azt –, a sorsfordító kérdésekről alkotott nézeteink egy szebb jövőt vetíthetnének előre.
Címlapkép: Szűz Mária 12 aranycsillagból álló koronája nyomán készült jelkép díszíti az Európai Unió zászlaját. Forrás: loflerdavid.hu
