Kötelező érvényű lesz a venezuelai választási eredményről kimondandó legfelsőbb bírósági döntés

Venezuela legfelsőbb bírósága ,,kötelező erejűnek” nyilvánította a választási eredményről szóló, még függőben lévő ítéletét – jelentette ki az elnöklő bíró, Carylsia Rodríguez szombaton a július végi választásokról tartott meghallgatáson.

A bíróság folytatja az augusztus 5-én megkezdett értékelést, hogy végleges ítéletet hozzon – mondta. A bíróság döntése ezután ,,végleges és kötelező érvényű” lesz, és ,,nem lehet megfellebbezni”. Nicolás Maduro hivatalban lévő elnök augusztus elsején panaszt nyújtott be a legfelsőbb bíróságon ,,a választási folyamat elleni támadás” miatt, és kérte a választási eredmény megerősítését. A választási bizottság július 28-án hivatalosan Madurót nyilvánította az elnökválasztás győztesének. Az ellenzék szerint választási csalás történt.

A választást követően Venezuelában kiterjedt tüntetések voltak. Emberi jogi szervezetek szerint ezek során több mint 2200 embert tartóztattak le, és legalább 24 embert megöltek. A két ellenzéki vezető, Edmundo González Urrutia és María Corina Machado ellen ,,lázadásra való felbujtás” miatt nyomozást indított az ügyészség. A letartóztatással való fenyegetés miatt egyik ellenzéki politikus sem jelent meg a nyilvánosság előtt napok óta. Maduro kijelentette, hogy María Corina Machado és Edmundo González Urrutia ellenzéki politikusoknak ,,rács mögé kellene kerülniük”. A múlt héten több ország, köztük az Egyesült Államok, Peru és Argentína hivatalosan is elismerte González Urrutia-t a választás győzteseként. Az Európai Unió nem ismeri el a választás eredményét.

(MTI)

Címlapkép: MTI/AP/Ariana Cubillos

'Fel a tetejéhez' gomb