Kulturális antropológus az olimpiai transz-botrányról: Lassan már a tudományt is feláldozzuk a genderlobbi oltárán

Imane Khelif algériai ökölvívó ügye napok óta lázban tartja a közvéleményt. Az előző világbajnokságról a nemi vizsgálat eredménye miatt (XY-kromoszóma) kizárták, a párizsi olimpián viszont elindulhatott a női versenyzők között. A 66 kilogrammos súlycsoportban 46 másodperc alatt legyőzte az olasz Angela Carinit. Hámori Luca a végsőkig küzdött, de a negyeddöntőben ő sem tudott felülkerekedni a transznemű sportolón. Közben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már a női nem pontos meghatározására kérne fel szakembereket. Dr. Horváth Júlia Borbála társadalomkutató, kulturális antropológus határozottan azt mondta a Vasárnap.hu-nak: ha ez így folytatódik, a genderlobbi áldozatává válik a tudomány is.

Az algériai Khelif és a tajvani Lin Yu-Ting bokszoló annak ellenére indulhatott el az olimpián, hogy az előző nagy ökölvívó világversenyről, a 2023-as, Új-Delhiben rendezett ökölvívó világbajnokságról még kizárták őket, mert a rendezők a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (International Boxing Association, IBA) szerint Khelif és Tin nem feleltek meg a nők közötti indulás feltételeinek. Az ő versenyzésük apropóján igenis felmerül a kérdés, ki tekinthető nőnek, és hogyan definiáljuk a nőt?

 A biológiai értelemben vett nőt és a magát „nőnek valló” transz-nőt érdemes külön kezelni. A transz-nők sosem a saját született, biológiai nemük szerint határozzák meg magukat, hanem aszerint, hogy minek érzik magukat. Ugyan kutatási eredményt még nem láttam, de általánosságban elmondható, hogy transz-nőből több lehet, mint transz-férfiből.

A sportversenyeken igazságtalan lehet az a helyzet, amikor transz-nők indulnak biológiai nőkkel szemben egy adott számban, mert ugye itt ebben az esetben nem az identitás lesz a kérdés, hanem a testi adottságok, a hormonháztartás, és a magasabb tesztoszteron-szint, az agresszivitás, az önbizalom dönti el, ki nyer.


Hirdetés

Egy férfiból lett nőnek – ami eleve abszurd meghatározás – nagyobb a fizikai ereje, mint egy biológiai értelemben vett nőnek. Említenék egy másik példát. Hiába operáltatja mondjuk át magát például egy férfi futó, akkor is nagyobb a végtagja, erősebbek a csontjai, a lába, ezért ő jobban el tud rugaszkodni, és mondjuk, sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes. Újabban a biológiai nő definiálását sürgetik a sportvezetők, amire nincs szükség, ahogyan a biológiai férfi definiálására sem. Az hogy milyen a nő és milyen a férfi, az már más kérdés, akár társadalomtudományi szempontból is. Nő az, aki kislányként született, és férfi az, aki kisfiúként. Ezt is írjuk bele az Alaptörvénybe? Az attól eltérő, igen kevés számú interszexualitású ember pedig biológiailag interszexuális – korábban: hermafrodita – akiknek ellátására szintén megvannak a szakemberek. Én úgy látom, hogy

az identitásválság a szélsőséges genderpropaganda következménye, amely szerint el akarják hitetni velünk, hogy a született, biológiai nemünket, akár a hajszínünket is, megváltoztathatjuk.

Párizsban KO-t kapott a normalitás: Több férfi is indul a női olimpiai ökölvívó versenyen

 A Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy határozott januárban, hogy csak azt lehet nőnek tekinteni az ötkarikás játékokon való részvétel értelmében, aki 12 éves kora előtt váltott nemet. Khelif esetében azonban ez nem egyértelmű, hiszen 2018-ban állították ki azt az anyakönyvi kivonatot, amiben nőként szerepel. Mi erről a véleménye?

 Iszonytatónak tartom, hogy gyerekeket tennének felelőssé olyan döntésben, amely az egész életükre hat. Általános iskolás korúakat arra kényszerítenek, hogy valljanak az identitásukról ,amelyről semmit sem tudnak. Ez embertelen dolog! Nincs jelentősége annak, hogy az algériai bokszoló 2018-ban, vagy évekkel később, vagy korábban kapott anyakönyvi kivonatot. Ez legföljebb jogi kérdés, attól függően, hol tart a „konspiráció”. Az viszont fontos, hogy ha kiderült valakiről, hogy nem egyértelmű a biológiai identitása, akkor azt annak megfelelően kell kezelni. Például nem engedni olyan területeken tevékenykedni, ahol ez befolyásolja a végeredményt. Elképzelhető, hogy Khalif így járt, és törekedni kell arra, hogy teljes életet élhessen, de erkölcsileg tisztának kell maradnia. Amellett viszont nem lehet elmenni, hogy a NOB elnöke, Thomas Bach még egy olyan generációnak a tagja, amely nem találkozott szélsőséges gender-kérdésekkel. Látszólag kerülni akarja a kellemetlen kérdéseket, be akarja zárni az ajtókat, majd eltereli és megpróbálja a mainstream szintjére taszítani a tudományos tényeket.

Fájó, hogy éppen a NOB az, amely asszisztál ezekhez a csalásokhoz, és válik a genderlobbi eszközévé. Ahelyett, hogy a tiszta versenyzést, és az igazságosságot hirdetné, áldozatokká teszik az érintett sportolókat.

Nézzük csak meg az olimpiai megnyitót. Transznemű performanszereket is láthattunk, az olimpiai lángot például egy férfitől vette át egy nőnek öltözött férfi. Akkor most mi ellen is tiltakozunk? Megmondták előre, hogy sokszínűség lesz. Ezt tapasztalhatjuk a versenyeken is.

Bach elnök a minap jelentette be, hogy kész szakértőket meghallgatni a női nem meghatározásával kapcsolatban. Erről mit gondol?

Azt gondolom, hogy feltehetően a genderlobbi nyomására teszi. Eredetileg a gender roles a társadalmi nemeket jelölte. Azon nemi sztereotípiákat, amelyeket követtek a férfiak és a nők. A kilencvenes- és a kétezres évek elején még arról vitatkoztunk, hogy férfiak is végezhetnek női feladatokat és fordítva. Senki nem akart nemet váltani, segíteni egymásnak viszont igen. Ennek volt, és ma is van értelme.

Ma viszont már egyesek jogtalan előnyt akarnak elérni azzal, hogy született férfiként született nőket püföljenek, és azért olimpiai bajnoki címet kapjanak.

A NOB elnökének kérése ez esetben zsákutca, amelyből egyre nehezebb lesz kikeveredni. Ha most és most rögtön nem térünk vissza az eredeti fogalmakhoz, olyan hullámra ülünk fel, ami nemcsak a tudományt, de a hétköznapi embereket is hamisan értelmezett szabadságvágyba fogja taszítani, amelynek a vége akár anarchia is lehet.

Címlapképen: Imane Khelif és Hámori Luca. Fotó: MTI/Czeglédi Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb