A gyermekek online bántalmazása ellen küzd az Internet Hotline

Évek óta a gyermekek online szexuális bántalmazásával összefüggésben érkezik a legtöbb bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához. Az Internet Hotline elemzői arra figyelmeztetnek: a digitális térben már rendkívül fiatal, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek magukról, és bár a lányok továbbra is fokozottabb veszélynek vannak kitéve, egyre több fiúgyermek is áldozattá válik.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte kedden az MTI-vel, hogy az a mondat, miszerint ,,Csak egy fotó, nem nagy ügy” és a mögötte húzódó történet szinte mindennapos az Internet Hotline működésében. A mondat egy internetes behálózásnál hangzott el, ahol az álprofil mögé bújt felnőtt egy chatszolgáltatáson keresztül próbálta meg szexuális tevékenységre rávenni a 13 év körüli gyermeket.

Az esetet a kiskorú szülője jelezte az Internet Hotline-nak, a jogsegélyszolgálat pedig azonnal felvette a kapcsolatot a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival – tették hozzá.

Ez egy szerencsés kimenetelű ügy volt, mert a gyermek megbízott a szülőjében és megosztotta vele a problémáját, ugyanakkor a szülő is kellően tudatos volt és segítséget kért – írták.

Az NMHH jogsegélyszolgálatánál gyermekpornográfia kategóriában lehet bejelenteni a kiskorúak online szexuális bántalmazásával, kizsákmányolásával összefüggő tartalmakat, vagyis minden olyan tartalmat, amely kiskorút szeméremsértő nyíltsággal, célzottan a nemi vágy felkeltésére irányuló helyzetben ábrázol.

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb