Hámori Luca ekkora pénzjutalmat kap a magyar ökölvívó-szövetségtől

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) ma bejelentette, hogy a párizsi olimpián a női 66 kilogrammos súlycsoportban ötödik helyen végzett Hámori Luca pontszerzéséért járó pénzjutalmát kiegészíti a bronzérmeseket megillető összegre. Mint ismert, Hámori Luca tegnap a negyeddöntőben a vitatott nemi hovatartozású algériai Imane Helif ellen maradt alul, s nagyon megérdemli, hogy a helytállását elismerjék- írta a Magyar Nemzet.

Hámori Luca kiváló szereplését a Magyar Ökölvívó-szakszövetség külön jutalmazza – tudatta ma a MÖSZ, amely a Facebook-oldalán az alábbi posztot osztotta meg:

„Mint ismert, a XXXIII. nyári olimpián a magyar ökölvívócsapat két olimpiai pontszerző 5. helyet szerzett Párizsban, mellyel az elmúlt 12 év legsikeresebb ötkarikás szereplését érte el. A Magyar Ökölvívó-szakszövetség ügyvivő testületének tagja, Berkó Lajos a helyszínen izgulta végig versenyzőink olimpiai menetelését. Elmondása szerint elismerés és gratuláció jár a versenyzőknek, Akilov Pylypnek, és a két pontszerzőnek, Kovács Richárdnak és Hámori Lucának, illetve az edzői stábnak, Hamid Tangrinbergenov szövetségi kapitánynak, Nagy Lajos és Varsányi Áron edzőknek és Papp Róbert erőnléti edzőnek. Berkó Lajos tájékoztatása szerint a Magyar Ökölvívó-szakszövetség Hámori Luca pontszerzéséért járó pénzjutalmát kiegészíti a bronzéremért járó összegre. A MÖSZ ezúton is szívből gratulál a magyar csapatnak, kiemelten a két pontszerző versenyzőnek, bízva abban, hogy a párizsi sikerek jó alapot adnak a sikeres folytatásra!”

Címlapkép: Facebook/Magyar Ökölvívó-szakszövetség


Hirdetés

 

'Fel a tetejéhez' gomb