Kiáll az igazság mellett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség: Ez vállalhatatlan és felháborító!

„Kérjük, hogy a NOB vizsgálja felül a döntését, amivel egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak” – mondta Berkó Lajos.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is hivatalos levélben fog tiltakozni, amiért Hámori Lucának a tavalyi világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárt algériai Imane Heliffel kell összecsapnia a 66 kilós súlycsoport negyeddöntőjében a párizsi játékokon.

Az afrikai öklözővel kapcsolatban csütörtök délelőtti nyolcaddöntőjét követően robbant ki botrány, miután olasz riválisa alig 40 másodperc után feladta ellene a találkozót, majd nem fogott vele kezet és igazságtalannak nevezte a helyzetet. Mindezt azért tette, mert Helifet tavaly a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta a vb-ről magas tesztoszteronszintje miatt, Umar Kremljov IBA-elnök pedig akkor elmondta, hogy XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során. A NOB – mely az IBA-t kizárva rendezi meg az olimpiai bokszversenyeket – ugyanakkor engedi szerepelni.

,,Nagyon szomorú vagyok, amiért áll a bál és egy olyan témáról kell beszélnünk, ami nem a sporttal összeegyeztethető”

– nyilatkozott csütörtökön az MTI-nek Berkó Lajos, a magyar szövetség ügyvivő testületének tagja az ökölvívótorna helyszínén. „Ez vállalhatatlan és felháborító! A Magyar Ökölvívó Szakszövetség minden lehetőséget megragad arra, hogy ezt szóvá is tegye és már készítik a kollégák a hivatalos levelet a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé. Ebben hangot adunk ennek a felháborodásnak és kérjük, hogy a NOB vizsgálja felül a döntését, amivel egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak, mert XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során”-tette hozzá.

Berkó Lajos hozzátette, hogy a MÖSZ vizsgálja, van-e jogorvoslati lehetőség Helif szereplésével szemben. Azt viszont kijelentette: Hámori Luca mindenképpen ringbe lép szombaton délután a negyeddöntőben, melyben már az érem lesz a tét.

„Nekünk meg sem fordult a fejünkben, hogy Luca ne álljon ki a mérkőzésre. Öt perce beszéltem vele. Fel van dobva, nagyon jól érzi magát a ringben és aki látta a mai és az ír lány elleni mérkőzését, az egyetérthet velem abban, hogy jó őt látni a ringben”

– méltatta Berkó Lajos a kőszegiek versenyzőjét, aki a vasárnapi selejtezőben Grainne Walsh-t, majd a csütörtöki nyolcaddöntőben az ausztrál Marissa Williamsont győzte le simán. Amennyiben a NOB engedi, hogy ilyen egyenlőtlenség alakuljon ki a nők között, akkor azt mi minden fórumon elítéljük és ezt hangoztatni is fogjuk, de a versenyzőnket nem fosztjuk meg attól a lehetőségtől, hogy olimpiai éremért bokszoljon-tette hozzá.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor

 

 

 
 

 

'Fel a tetejéhez' gomb