„Ugyanezt a muszlimokkal meg nem mernék tenni” – kiakadt a kalocsai érsek az olimpia megnyitóján

Nagy fájdalom ez nekünk” – mondta Bábel Balázs miséjén.

Bábel Balázs római katolikus pap, kalocsa-kecskeméti érsek az izsáki Szent Mihály plébániatemplomban bemutatott szentmiséjén beszélt az olimpia megnyitójának egyes elemeiről. Többen felháborodtak és keresztények elleni provokációnak minősítették Az utolsó vacsora című Da Vinci-festmény drag queen paródiáját, a szakállas szőke nők sem nyerték el sokak tetszését.

A katolikus vezető a párizsi eseményeket az eucharisztia szörnyű meggyalázásának nevezte, szavai szerint hiába mentegetőznek a szervezők azzal, hogy egy pogány lakomát akartak megtestesíteni. Az Index kiszúrta a szentmise élő videóját, amelyben Bábel feltette a kérdést: 

..miért kell belevinni a gyalázását az eucharisztiának egy sporteseménybe, mikor a pápa maga is üdvözölte azt, hogy legyen a békének, a barátságnak és az összetartozásnak a jele. És ki kell gúnyolni?”

Az érsek elmondta, hogy ez nekik, mint a katolikus egyház tagjainak és a hívőknek is nagy fájdalom, mint fogalmazott, nem csak gonoszság, de nagy gyávaság is volt az előadás. 


Hirdetés
,,Ugyanezt a muszlimokkal meg nem mernék tenni, hogy a szent dolgaikat kigúnyolják, mert számíthatnának arra, mint a Charlie Hebdónál, hogy mindet legyilkolják, aki azt teszi”

– szögezte le. Bábel Balázs kijelentette: a keresztények nem bosszúállók, ezért gúnyolják őket, de a Párizsban történtek csak azt bizonyítják, hogy Isten velük van, az eucharisztia szentsége pedig valóban tőle ered.

 

Címlapkép: MTI/Rosta Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb