Izrael kiterjedt légicsapásokkal felelt Libanonban a Hezbollah szombati rakétatámadására

Az izraeli légierő Libanonban több helyszínen, kiterjedt légicsapásokkal felelt a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezet szombati, tizenkét halálos áldozatot követelő rakétatámadására – jelentette a katonai rádió vasárnap reggel.

Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap a Hezbollah több célpontjára csapott le, az ország keleti részén fekvő Baalbek településtől nyugatra, Libanon mélyén is, nem csak az izraeli határ szomszédságában, Dél-Libanonban – jelentette az IDF szóvivője. A kitűzött célpontok között fegyverraktárak és a terrorista infrastruktúra építményei szerepeltek Csabriha, Bordzs el-Csmali, el-Bika, Kfarkela, Rab-el-Talatín, Hiam és Tair Harfa térségében. Az éjszakai rakétatámadások azonban még nem a Herci Halevy vezérkari főnök megígérte súlyos válaszlépést jelentik, annak meghatározásával megvárják az egyesült államokbeli látogatásáról visszatérő Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, majd a vezetésével összeülő biztonságpolitikai kabinet döntéseit.

Szombaton kora este egy Libanonból kilőtt rakéta csapódott be a Golán-fennsíkon fekvő Madzsdel Samsz nevű drúz falu közepén elhelyezkedő futballpályára, amely megölt tizenkét, tíz és húsz év közötti gyermeket és tizenévest, és megsebesítette a helyi ifjúsági meccs további harmincnyolc résztvevőjét, játékosokat és nézőket. Az IDF szakértői megállapították, hogy a támadást Falak 1-es, legalább ötven kilogramm robbanóanyagot hordozó, iráni gyártmányú rakétával hajtották végre, amely Libanonban csak a Hezbollah birtokában van.

(MTI)

Címlapkép: Kászim Ibrahim Abu-Taamot, a Hezbollah radikális libanoni síita szervezet izraeli támadásban elesett harcosát temetik a libanoni főváros, Bejrút déli elővárosában, Dahijében 2023. november 6-án.  MTI/EPA/Vael Hamzeh

'Fel a tetejéhez' gomb