Ki lesz a bálkirálynő? 199. alkalommal rendezik meg július 27-én a balatonfüredi Anna-bált

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

Anna-bálokat nemcsak Füreden rendeztek, hanem más fürdőhelyeken is, de kétségtelen, hogy az Anna-naphoz közel eső szombaton megtartott balatonfüredi táncvigalmak voltak a leghíresebbek. A 19. században a füredi bálokat kedvelték igazán az arisztokraták, a résztvevők nemzeti öntudata az öltözködésben, a zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott.

1861-ben választottak először bálkirálynőt, akit 1862 óta aranyalmával jutalmaznak. Az egykoron neves személyiségeket – Blaha Lujzát, Jókai Mórt, Kossuth Lajost, Széchenyi Istvánt, Vörösmarty Mihályt, Wesselényi Miklóst – is vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, számos balatoni településen (Balatonalmádi, Balatonföldvár, Csopak, Tihany, Siófok, Zamárdi) tartottak Anna-bált a füredi mintájára, de Füreden nem.

A balatonfüredi rendezvény reneszánsza 1954-ben kezdődött, a színhely ekkor a Balaton-étterem volt. A bálokat ezt követően már minden évben megtartották, és az elődök iránti tiszteletből úgy számozzák őket, mintha sohasem szüneteltek volna. 1957 óta a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel ad otthont a bálnak, és azóta választják meg minden évben az Anna-bál szépét is.

A bál előtti pénteken rendezik meg a hagyományos balatoni szívhalászatot. A legenda szerint az lesz a lányok jövendőbelije – vagy legalábbis báli kísérője -, akinek a neve a Balatonból általuk kihalászott, fából faragott szíven áll. A szokást Krúdy Gyula Balatoni szívhalászat című novellája nyomán keltik életre.

A báli menet szombaton a Vaszary-villa kertjéből indul, ahol a bálon részt vevő hölgyek nyakába akasztják a sorszámozott porcelánszíveket, amelyeket a bál főtámogatója, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készít. Idén a porcelánszívek színét a Tagore sétány rózsalugasa ihlette. A bál nyitótánca hagyományosan a díszpalotás, amelyet a Magyar Állami Operaház balettművészei mutatnak be. 1962 óta felcsendülnek az Anna-báli keringő – Huszka Jenő utolsó szerzeménye – dallamai is.

A hölgyek közül a báli közönség szavazza meg a tizenöt legszebbet, közülük pedig szakmai zsűri választja ki az Anna-bál szépét és két udvarhölgyét.

A bálkirálynő jutalma az Erisz-alma mellett egy Viktória-mintás herendi váza, két udvarhölgyéé pedig egy-egy herendi váza Rothschild- és Apponyi-díszítéssel.

A bál napján hagyományosan az előző évi bálkirálynő hajt végig hintón a városon, a bált követő vasárnap délelőtt pedig az Anna-bál legszebb hölgye és kísérői díszes hintón, lovas huszárok kíséretében indulnak sétakocsikázásra.

A 198. Anna-bál szépe, a 19 éves budapesti Dévényi Alíz (k), első udvarhölgye, a 18 éves balatonfüredi Szilassy Laura (j) és második udvarhölgye, a 17 éves békéscsabai Csenke Anna Viktória (b) a bál eredményhirdetése után a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2023. július 30-án. Fotó: MTI/Katona Tibor

Az Anna-bál kísérő programjaként rendezik meg a nagyközönség számára az Anna-fesztivált, amelynek programjai között szerepel többek között a prímásgála, az Operafüred a Magyar Állami Operaház énekkarának közreműködésével, valamint a szerenádok éjszakája.

Az Anna-bálra a város idén is meghívta a 18 éves balatonfüredi lányokat.

A balatonfüredi Anna-bál 2022-ben bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe.

(MTI)

Címlapkép: Vendégek érkeznek a 198. Anna-bál megnyitójára a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjába 2023. július 29-én. Fotó: MTI/Katona Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb