Gyilkosokat és erőszaktevőket segített kimenteni a börtönökből Kamala Harris

Ezt a címet nem mi találtuk ki, pontosan erről írt a Foxnews. Az elnökválasztási versenyben Joe Biden helyére lépő demokrata párti politikus 2020-ban felszólította követőit, hogy támogassák a Minnessota Freedom Found (MFF) nevű óvadékalapot azzal a céllal, hogy (óvadék ellenében) segítsen kiszabadítani a börtönökből a Black Lives Matter-féle zavargások erőszakos bűnözőit, valamint gyilkosokat és erőszaktevőket.

Abban az évben a minneapolisi székhelyű FOX 9 arról számolt be, hogy az alap több százezer dollárt költött egy késes gyilkossággal vádolt, valamint már elítélt erőszaktevő kiszabadítására, akit többek között szexuális zaklatással és emberrablással is vádoltak.

Egy másik bűnöző, a 48 éves George Howard egy közlekedési vita során lelőtte Luis Damian Martinez Ortizt, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. Howardot korábban családon belüli erőszak miatt zárták börtönbe, ahonnan az MFF kimentette. Ezután követte el a gyilkosságot, a MFF pedig utólag mosta a kezeit. Ezt nyilatkozták:

Tisztában vagyunk a minneapolisi tragikus és végzetes lövöldözésről szóló jelentésekkel, amelyekben George Howard érintett, akinek korábban a Minnesota Freedom Fund óvadéki támogatást nyújtott.


Hirdetés

Ugyancsak a FOX 9 számolt be arról, hogy az MFF kifizette az óvadékot egy gyilkos, valamint egy gyermekrabló esetében. Darnika Floyd (a tárgyalásig) szabadlábra helyezéséért 100 ezer dollárt fizettek ki, Christopher Boswell szexragadozó és gyermekrabló időleges kiszabadításáért 350 ezer dollárt.

Thomas Moseley-t a George Floyd halálával kapcsolatos rendőri összecsapások során tartóztatták le, mert megrongált egy rendőrségi épületet, és nem volt fegyvertartási engedélye. Ebben az esetben az MFF 500 dolláros óvadékot tett le érte a bíróságon. 22 nap után Moseley-t zavargás szításával is megvádolták. Ekkor az MFF már 60 ezer dollár óvadékot fizetett ki érte. De ezzel a történet még nem ért véget: amikor a rendőrök házkutatást tartottak nála, a lakásában marihuánát, kokaint és pszilocin gombát, valamint több kézifegyvert, puskát, sörétes puskát, lőszert és egyéb tárgyakat találtak, köztük egy csatabárdot, feszítővasat, gázálarcot és festékszóró dobozt. Ezúttal 250 ezer dollár óvadékot kellett volna érte letenni, de ezt már az MFF is sokallta, úgyhogy korábbi „védence” a börtönben maradt.

A bevezetőnkben hivatkozott hétfői cikkről és az amerikai óvadékalapokról (több mint száz van belőlük szerte az országban) Joe Gamaldi, a Fraternal Order of Police országos alelnöke és a houstoni rendőrség aktív nyomozó hadnagya nyilatkozott a Foxnews Digitalnak, ezt mondta:

Ha Kamala Harris lesz az Egyesült Államok következő elnöke, az az ország közbiztonságára nézve katasztrofális következményekkel járhat.

Hozzátette: „Kamala hangosan és büszkén támogatta az óvadék reformját, sőt adományozott, és bátorított más embereket, hogy adományozzanak egy olyan alapnak, amely segített óvadék ellenében kiszabadítani a gyilkosokat, nemi erőszakot elkövetőket, embereket, akik embereket lőttek le az utcán. Nem egy anyáról van szó, aki ellopott egy cukorkát a boltból, hogy enni adjon a gyermekeinek, hanem erőszakos bűnözőkről.”

„Az elmúlt három évben az Egyesült Államokban évente átlagosan több mint 20 ezer gyilkosság történt, a 90-es évek közepe óta nem láttunk ilyen számokat. Most Harris alelnök támogatja azt az óvadékreformot, amely eddig egyetlen városban sem működött jól” – jelentette ki Joe Gamaldi.

Címlapkép: Kamala Harris amerikai alelnök beszédet mond egy választási kampányrendezvényen Las Vegasban 2024. július 9-én. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. Fotó: MTI/AP/Las Vegas Sun/Steve Marcus

'Fel a tetejéhez' gomb