Elon Musk cáfolta, hogy havi 45 millió dollárral támogatná a Donald Trump mögött álló politikai szervezetet

Elon Musk szerdán cáfolta a Wall Street Journal (WSJ) amerikai napilap korábbi értesülését, amely szerint júliustól havi 45 millió dollárral támogatná a Donald Trump mögött álló új politikai szervezetet.

A milliárdos üzletember az X közösségi felületen „bizarrnak” nevezte a WSJ hírét.

Elon Musk bejelentette: Havi 45 millió dollárral támogatja a Donald Trump mögött álló szervezetet


Hirdetés

Musk hozzátette, hogy valóban adományozott pénzt az America PAC (politikai akcióbizottság) számára, de az 45 millió dollárnál sokkal kisebb összeg volt; az America PAC tevékenységéről pedig azt írta, hogy az az „érdemek szerinti elismerésért és az egyéni szabadságjogokért küzd”.

Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság (FEC) nemrég közölt dokumentumai szerint az America PAC adományozói között olyan személyiségek találhatók meg, mint a Winklevoss fivérek, akik a Mark Zuckerberggel, a Facebook elnök-vezérigazgatójával a közösségi oldalhoz köthető szellemi tulajdonjogról kötött peren kívüli egyezséggel, újabban pedig kriptovaluta-befektetőként váltak ismertté; és Antonio Gracias üzletember, aki az amerikai Tesla autógyár ügyvezetője volt 2007 és 2021 között.

A Forbes magazin szerint 233 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Elon Musk neve ugyanakkor nem szerepel az adományozók között, miután márciusban kijelentette, hogy egyik amerikai elnökjelöltet sem támogatja anyagilag. Ezt a döntését azonban a Donald Trump ellen egy kampányrendezvényen nemrég elkövetett merénylet után néhány perccel megváltoztatta, és első ízben nyilvánosan állást foglalt Trump mellett.

Elon Musk: Támogatom Trump elnököt, és remélem, gyorsan felépül

(MTI)

Címlapkép: Elon Musk dél-afrikai-amerikai üzletember, a Tesla Motors elektromosjármű-gyártó, a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat és az X közösségi médiaplatform tulajdonosa. Fotó: MTI/EPA pool/Tolga Akmen

'Fel a tetejéhez' gomb