Mária énekverseny – Pár napig még jelentkezhetnek Pitti Katalin tehetségkutatójára – VIDEÓ

Regnum Marianum – Mária énekverseny címmel indított tehetségkutató versenyt Pitti Katalin operaénekesnő három kategóriában. Az internetes válogatás és templomi döntő után a győztesek augusztus 20-án felléphetnek a fővárosi ünnepi műsorban.

Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas, kiváló és érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és a Halhatatlanok Társulatának tagja különleges, országosan egyedülálló énekes tehetségkutató versenyt hirdetett meg, amelynek központjában Szűz Máriáról szóló dalok állnak. Az operaénekesnő régóta énekli, gyűjti a Szűz Máriáról szóló szakrális műveket, jelent is meg három olyan CD-je, ahol ezeket az alkotásokat adja elő, helyezi középpontba muzsikustársaival együtt. Szeretné, ha minél többen csatlakoznának a versenyhez, hogy megtapasztalják, mennyire felemelő ezeket a szerzeményeket énekelni.

A kizárólag a capella, vagyis zenei kíséret nélküli versenyt általános, középiskolás és 44 éves korig felnőtt kategóriában hirdetik meg. A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott rendezvény honlapjára feltöltött videókat szakmai zsűri bírálja el. Ennek tagjai: Berki Lilla népdalénekes, Maczkó Mária énekesnő, Pálmai Árpád egyházzenész, Petrás Mária népdalénekes, Szvorák Katalin népdalénekes, Vakler Anna népdalénekes, Zsadon Andrea operaénekesnő. A zsűri elnöke, a rendezvény védnöke Pitti Katalin.


Hirdetés

A zsűri legfőképp arra helyezi hangsúlyt, hogy az előadott műveket mennyire tudják a jelentkezők szívből, imádkozva énekelni, hogy az emberi hang csodája kiteljesedhessen.

Az online jelentkezéseket július 25-ig várják, a döntő augusztus 18-án és 19-én lesz a Bodajki Mindenkor Segítő Szűz Mária kegytemplomban.

A kategóriák legjobbjai pedig felléphetnek a nemzeti ünnepen, és mindemellett szerepelhetnek majd a zsűritagok egyes fellépésein is.

Címlapkép: Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes. Fotó: MTI/Czimbal Gyula

'Fel a tetejéhez' gomb