Orbán Viktor: Az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia

A mi koncepciónk lényege, ami eltér a hivatalos koncepciótól, hogy az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia, hanem egy stratégiai autonómia jegyében – és ezt éltetjük itt egyfolytában – egy saját, európai megközelítés kellene – közölte az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozójára érkező Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban.

Arra a kérdésre, hogyan áll a magyar békemisszió, Orbán Viktor elmondta:

jól állunk, haladunk vele, nem egyszerű, ha van szembeszél, de egyelőre minden lépést megtettünk a tervek szerint.

Hozzátette az európai megközelítés érdekében tett néhány javaslatot.


Hirdetés

Haladok lassan, de emésztik. Remélem, hogy a következő lépésekkel előrébb juthatok

– értékelt.

Az elmúlt napokban az ukrajnai béke érdekében folytatott tárgyalásairól szólva közölte, azokon a saját álláspontját képviselte, Donald Trumpról pedig elmondta, hogy „ő a béke embere, és amire szükségünk van, az a béke”.

Orbán Viktor Donald Trumppal tárgyalt a béke lehetőségeiről

A georgiai politikai helyzettel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Georgia csodálatos ország, amely nagyon jól teljesít, az ottani kormány pedig igen nehéz körülmények között próbálja fenntartani az ország függetlenségét és a szuverenitását.

Sajnálatos módon sok európai vezető nem érti meg, milyen nehéz egy olyan országnak, mint Georgia, megőriznie a szuverenitását minden irányba – jegyezte meg, hozzátéve: ő maga azonban nagyra értékeli ezt.

Arra a kérdésre, hogy mi az üzenete Ukrajna számára, a magyar miniszterelnök azt mondta: „önökkel vagyok”.

Úgy vélte,

a béke érdekében még hosszú utat kell megtenni, mert sok a háborúpárti ország, amelyek hisznek abban, hogy katonai erővel megsemmisíthetik az oroszokat.

Orbán Viktor azonban kiemelte: ő nem ezt gondolja, mert ismeri az oroszokat, az ukránokat és az egész kontextust, így véleménye szerint ennek a konfliktusnak nincs megoldása a csatatéren.

Minden nap ártatlan emberek ezreit veszítjük el, pedig az emberi élet a legdrágább, ezért meg kell ezt állítanunk

– hangsúlyozta, hozzáfűzve: a megoldást nem a csatamezőn, hanem a tárgyalóasztalnál lehet megtalálni.

Az EPC csütörtöki csúcstalálkozójára 47 európai állam-, illetve kormányfő kapott meghívást. A vezetők az előzetes napirend szerint megvitatják az Ukrajnának nyújtott támogatást, valamint az olyan közös kihívásokat, mint az energia és az összeköttetés, a biztonság és a demokrácia, valamint a migráció.

Az Európai Politikai Közösség az Európa jövőjéről szóló politikai és stratégiai megbeszélések kormányközi fóruma, amelyet 2022-ben Emmanuel Macron francia államfő kezdeményezésére hoztak létre.

(MTI)

Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Edi Rama albán kormányfő az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban 2024. július 18-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

'Fel a tetejéhez' gomb