Az ország egyetlen keresztény gólyatáborában bállal ünnepelhetnek az érettségizők

Bállal ünnepelhetik meg a fiatalok az érettségit az ország egyetlen keresztény gólyatáborában. Egerben várja a frissen végzetteket az idei HEGY, vagyis a Hittel az Egyetemen keresztény gólyatábor.

A táborban részt vehetnek a frissen érettségizett diákok, de azokat is szeretettel várják, akik még csak gondolkodnak azon, hogy egyetemre menjenek, illetve azokat is, akik kihagynak egy évet. A résztvevőknek csendes, vezetett vagy zenés imaalkalmakat tartanak. A lélekemelő előadások sem maradhatnak ki, valamint kis csoportos beszélgetések is várhatók, amelyeken jobban megismerhetik egymást a fiatalok.

A szervezők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a HEGY nem egy lelkigyakorlat. A rendezvény célja, hogy kulturált keretek között egy közös értékrend szerinti, remek hetet szervezzenek a gólyáknak.

Borkóstolóval, sportnappal, bállal, társastánc oktatással, jelmezes keretmesével és városi vetélkedővel is készülnek.

A tanulóknak segítenek kiigazodni a felsőoktatás útvesztőiben is: hasznos információkat kaphatnak az idősebbektől az egyetemekről, főiskolákról. A tábor augusztus 5-10-ig tart az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.


Hirdetés

Címlapkép: hittelazegyetemen.hu

'Fel a tetejéhez' gomb