A demokrácia megcsúfolására készülnek Brüsszelben

Ma tartja alakuló ülését az újonnan felálló, jelentősen átalakult Európai Parlament, a brüsszeli elit ugyanakkor továbbra is fittyet hány a választói akaratra. Persze nem először.

Az Európai Uniót irányító elitek ugyanis a választások másnapjától kezdve szembeköpik a választókat. Azokat az embereket, akik június 9-én arra szavaztak, hogy ne ugyanúgy menjenek a dolgok Brüsszelben, mint eddig. Nem véletlen, hogy 27 tagállamból 20-ban olyan politikai pártok és erők győztek a voksoláson, amelyek változást szerettek volna elérni az unió politikájában. Mert abban biztosak lehetünk, hogy lenne min javítani. A migráció, a háborúhoz való hozzáállás, a gazdasági bukdácsolás és az egyre inkább terebélyesedő brüsszeli korrupció mind-mind olyan ügyek, amelyekben nem lehet az eddigi irányvonalat követni. Erről a választók is egyértelműen ítéletet mondtak. És hogy mit léptek erre a brüsszeli elitek? Az állampolgárok véleményéről tudomást sem véve az állam és kormányfők többsége újabb 5 évre bizalmat szavazott Ursula von der Leyennek a Bizottság élén. Egyedül a magyar miniszterelnökben volt annyi tartás, hogy nemmel szavazott és Giorgia Meloni olasz kormányfő mert még bevállalni egy csendes tartózkodást.

Abban a körben Orbán Viktor volt az egyedüli, aki valóban az emberek hangját képviselte, és aki kifejezte nemtetszését a demokrácia ellen elkövetett merénylet miatt.

Aztán ráadásul a tettek mezejére lépett, és ha már a Tanácsban nem sikerült rábírnia a kollégáit arra, hogy vegyék figyelembe a választói akaratot és a demokrácia alapvető normáit, megalakította a Patrióták frakcióját. Azt a pártszövetséget, amelybe a legnagyobb osztrák és a legnagyobb cseh párt vezetőjével azokat várta, akik valóban szeretnék kifejezni a változás iránti igényt.


Hirdetés

Orbán Viktor: Új korszak kezdődik Európában

A csatlakozók pedig gyorsan meg is jöttek és gyakorlatilag egy hét alatt létrejött az Európai Parlament harmadik legnagyobb ereje. Nem is akármilyen tagokkal.

Hölvényi György: A Patrióták Európáért a lehetőségek frakciója

A Patrióták között foglal ugyanis helyet a legnépszerűbb magyar, cseh és osztrák politikai formáció mellett a legnagyobb francia párt, a holland kormány legerősebb pártja, az olasz kabinet egyik tagja és az egyik vezető spanyol párt is. A jelenleg majdnem 90 fős frakció így a harmadik legnagyobb lett az új Európai Parlamentben. 

A brüsszeli elit a Néppárt vezetésével most ellene és a tömörülést alkotó pártok szavazói ellen készül politikai merényletre. 

A szebb napokat látott, már csak nevében jobbközép frakció ugyanis „politikai karanténba” zárná a Patriótákat, ami azt jelenti, hogy az új szövetség nem kapna tisztségeket az Európai Parlamentben. Tenné mindezt a Néppárt a demokrácia nevében. Soha, de soha nem fordult még elő a modern demokráciák történetében, hogy a harmadik legnagyobb politikai erőt ilyen durván és gusztustalanul zárják ki a döntéshozatalból. És gondoljunk csak bele, hogy ha a magyar parlamentben történt volna mindez, ha a Fidesz 2022-ben úgy dönt, hogy a baloldal pártjait kizárja az országgyűlési munkából, milyen jogállamiságot védő hiszti kezdődött volna el? Persze nekik ott Brüsszelben lehet. Legalábbis ezt gondolják. Azt gondolják, hogy semmibe vehetik egy nagyjából 50-60 millió embert reprezentáló tömb szavát. Ha tényleg ezt akarják, hát tegyék, de ezzel csak maguk alatt vágják a fát. A Patrióták pedig tovább dolgoznak, meghallgatják az embereket és egyre több országban kormányoznak majd. Így pedig idővel Brüsszelben is át fogják venni a hatalmat. Mert az EP-ben ott lehet a brüsszeli elit, de a szavazófülkében nem.

Címlapkép: Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

'Fel a tetejéhez' gomb