Oroszbarát kurzus jön a franciáknál?

A politikában néha megtörténik, hogy a farok csóválja a kutyát. Márpedig – minden jel szerint – éppen ez játszódik le Franciaországban. A „farok” pedig nem más, mint Jean-Luc Mélenchon, az Engedetlen Franciaország (La France Insoumise, LFI) baloldali párt vezetője és alapítója.

Az EP választások előtti utolsó júniusi közvélemény-kutatás ezt a pártot alig 6 százalékra mérte. Majd jött a baloldali koalíció nagy ötlete és az Új Népfront (NFP), amelyben Mélenchon mellett részt vettek a Zöldek, a szocdemek, a kommunisták, és ebben a katyvaszban az LFI még fel is értékelődött, mert a Zöldeknél és kommunistáknál is többen szavaztak rájuk.

Végül Macron előtt az NFP nyerte meg a második fordulót (az LFI önmaga 75 mandátumot szerzett) és a helyzetet kihasználva, az egykori 1968-as diákvezér rögtön a jelenlegi elnök ellen fordult, és győzelmi mámorában így fogalmazott:

Az elnöknek vagy le kell mondania vagy ki kell neveznie egyikünket miniszterelnöknek.


Hirdetés

Az exit poll-eredmény szerint a baloldali szövetség végzett az élen a francia választások második fordulójóban – Megelőzték Macron és Le Pen pártját is

Sőt, azt is hozzátette, hogy a kormány élére választott személy saját maga kellene legyen.

Szándékomban áll kormányozni ezt az országot

– jelentette ki a France5 televízióban.

Ennek persze a koalíció (NFP) tagjai sem örülnek.

A többiek nem akarják Mélenchont

– mondta Gérard Grunberg politológus, a Nemzeti Tudományos Kutatási Központ igazgatója. „Lehetetlenné teszi a baloldal valódi unióját. Nagyon provokatív, ezért a baloldali tömb teljesen szét fog esni” – tette hozzá.

Lengyelországban, Andrzej Duda elnök tanácsadója, Żurawski vel Grajewski professzor kifejtette, hogy komolyan aggódik Mélenchon és a koalíciója miatt, mert túlságosan oroszbarátnak tartja őket. „Az új parlamenti háttérrel felfrissülhet az oroszbarát hangulat, ami jelentős kockázatot jelent nemcsak Franciaország, hanem Európa stabilitására is” – fejtette ki, majd hozzáfűzte:

Egy mélyen oroszbarát és kommunista politikus veszélyes váltást jelent. A „putyinisták” megállításának régóta épített narratívája összeomlott.

„Egy anti-atlanti erővel állunk szemben, amely ellenséges a NATO-val, és nagyon nyitott az Oroszországgal való együttműködésre” – figyelmeztetett annak kapcsán, hogy Mélenchon utalt Franciaország NATO-ból való kilépésére is.

Az önjelölt miniszterelnökről nincs jobb véleménnyel Alain Finkieltraut neves francia filozófus sem, aki már két évvel ezelőtt is azt nyilatkozta, hogy a modern Franciaország „felbomlóban van”, és az ország hatalmas területeit „vagy az iszlamizmus, vagy a bűnözés hódította meg”. A hatalom megszerzése céljából Mélenchon arra használja a bevándorlókat, hogy az afrikaiak és közel-keletiek lecseréljék a francia választókat.

Az Engedetlen Franciaország radikalizmusa a radikális iszlamizmusnak való alávetettség, amely egyszermind feltétel nélküli megadást” jelent – mondta Finkielskraut.

Nem csoda, hogy korábban a muszlimok többsége rá szavazott

– tette hozzá.

Címlapkép: Jean-Luc Mélenchon, az Engedetlen Franciaország (LFI) mozgalom alapítója Manuel Bompard pártelnökkel és Daniele Obono alelnökkel (b-j) ünnepel a francia parlamenti választások második fordulójának napján, 2024. július 7-én. Fotó: MTI/EPA/Andre Pain

'Fel a tetejéhez' gomb