Bóka János: Magyarország az Európai Unió versenyképességének erősítésén fog dolgozni az elnökség idején

Budapest az Európai Unió versenyképességét igyekszik fejleszteni az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége idején – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben szerdán.

A miniszter vázolta a júliusban Magyarországon tartandó informális miniszteri megbeszélések ütemtervét Ezek célja, mint mondta, az EU versenyképességének és politikai irányának formálása. Bóka János emellett kitért több, a magyar kormány világpolitikai ügyekben kialakított álláspontjára, a többi között az ukrajnai konfliktusra is, amellyel kapcsolatban leszögezte: Magyarország célja továbbra is a konfliktus lezárása és a hosszú távú béke.

A miniszter sikeresnek nevezte az eddig megtartott informális miniszteri megbeszéléseket, és elmondta: a hónap végéig Magyarországra jönnek mások mellett az EU környezetvédelmi miniszterei, valamint megbeszélést tartanak az igazságügyi és belügyminiszterek is. A környezetvédelemmel kapcsolatban a többi között a vízgazdálkodás fontosságát hangsúlyozta mint a tárcavezetők egyik napirendi pontját és a magyar elnökség fontos témáját, a bel- és igazságügyekkel összefüggésben pedig elmondta, hogy a miniszterek az uniós igazságügyi szervek közötti együttműködésről, illetve a mesterséges intelligenciának a bírósági eljárásokban játszott szerepéről is egyeztetnek. Hozzátette: megbeszéléseket folytatnak majd a szervezett bűnözés elleni küzdelemről, valamint a migráció ügyéről, amely a magyar elnökség egyik prioritása.

A magyar elnökség témáira kitérve Bóka János hangsúlyozta: Magyarország igyekszik előmozdítani a tárgyalásokat az uniós védelmi és biztonsági ügyekben, és reméli, hogy a félév során „eredmények születnek” ezen a területen.


Hirdetés

,,A magyar elnökség politikája és kommunikációja karakterisztikus, ugyanakkor Magyarország tisztában van az elnöki tiszttel járó felelősséggel, ami az uniós intézmények közötti együttműködést és közvetítést illeti. Ez a két dolog tehát nem összeegyeztethetetlen: megtarthatjuk a karakterisztikus vonalat, miközben felelősségteljes elnökséget folytatunk.”

– jelentette ki. A Magyarország ellen 2018-ban indított, az EU-ról szóló szerződés hetes cikke szerinti eljárással kapcsolatban elmondta, a következő tanácsi meghallgatásokra vélhetően a magyar ciklust követően kerül sor, azonban, mint mondta, nincs ellene annak sem, hogy ezalatt a hat hónap alatt is rendezzenek ilyen meghallgatást.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai útjával kapcsolatban Bóka János elmondta, a látogatás „nem ütközik semmilyen nemzetközi, illetve uniós jogszabályba”, és hangsúlyozta: amennyiben az Európai Unió tenni akar az ukrajnai konfliktus lezárásért, „akkor nyitva kell tartani a kommunikációs csatornákat Moszkvával”.

(MTI)

Címlapkép: Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter sajtótájékoztatót tart Brüsszelben, a Magyarország Európai Unió Melletti Állandó Képviseletének épületében 2024. július 10-én. A miniszter leszögezte, hogy Budapest az Európai Unió versenyképességét igyekszik fejleszteni az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége idején. Jobbról Atanaszov Anna, az elnökség szóvivője.
MTI/Purger Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb