Joe Biden lehet, hogy Parkinson-kóros?

Joe Biden amerikai elnök orvosa egyeztetett a Fehér-házban egy Parkinson-szakértővel – tudta meg a New York Post.

A híroldal egy kiszivárgott látogatási naplóra hivatkozva azt írta, hogy a politikus orvosa, Dr. Kevin O’Connor még az év elején találkozott a Walter Reed Orvosi Központ szakértőjével. 

Kevin Cannard mozgászavarokra szakosodott. Biden személyes orvosa nemcsak vele, hanem két másik szakértővel is egyeztetett még állítólag. A Fehér Ház szóvivője nem tagadta a látogatás tényét, annyit erősített meg, hogy 

ez az egyeztetés része volt annak a rutinrendszernek, amelynek keretében konzultálnak a szakemberek a katonai személyzetről.

A Parkinson-kór egy olyan betegség, amely remegéssel, mozgásszervi nehézségekkel jár. Tünetei közé tartozik még az is, amikor megváltozik a beszéd, az egyensúly-érzékelés. A konzultáció egyébként érdekes módon pont egybeesett az elnökjelölti vitával, ahol láthatóan gyenge teljesítményt nyújtott a 81 éves Biden. Beszéde akadozott, aggodalmat szült támogatóiban is. A saját pártja arra is felszólította, hogy gondolja át, tényleg akar-e ilyen körülmények között újra indulni.


Hirdetés

Februárban volt az éves vizsgálat, akkor úgy tűnt, alkalmas a tisztség betöltésére, de a kognitív teszteket nem hozták nyilvánosságra. A CNN orvosi elemzője azt szorgalmazta, hogy Biden vesse alá magát egy átfogó vizsgálatnak és tegye publikussá az eredményeket. Az ABC-nek adott interjújában azonban visszautasította az alkalmatlanságáról szóló vádakat, teljesítményét úgy értékelte, hogy csak „rossz estéje volt”.

Kiemelt képen: Joe Biden amerikai elnök a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 csúcstalálkozójának ülésén az indonéziai Bali szigetén fekvő Nusa Dua luxusüdülőhelyen 2022. november 15-én. Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Bay Ismoyo

'Fel a tetejéhez' gomb