Hölvényi György: A Patrióták Európáért a lehetőségek frakciója

84 képviselővel megtartotta alakuló ülését a Patrióták Európáért frakció. Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője lett a pártcsalád elnöke, Gál Kinga, a Fidesz alelnöke pedig az első alelnök. 12 ország pártjai által alkotott frakció megalakulása után  a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, Hölvényi György a Facebook oldalán osztotta meg gondolatait a csoportosulásról.

Ma megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakció, a KDNP-vel a soraiban. A miniszterelnök és a politikai közösségem iránti bizalom vezetett a csatlakozáshoz. Évtizedes parlamenti múlttal, sok ismerős kollégával kezdjük meg a munkát az állandó értékek, Európa biztonsága és a nemzeti szuverenitás érdekében – olvasható a kereszténydemokrata politikus posztjában, amelyben hangsúlyozza, hogy

„Kereszténydemokrata politikusként az értékalapú, a nemzetek együttműködésén nyugvó, normális és polgárbarát Európáért dolgozom.”

Hölvényi György szerint a Patrióták Európáért az EP harmadik legnagyobb politikai csoportjaként a lehetőségek frakciója.


Hirdetés

Az európai parlamenti választások előtt a Vasárnap.hu-nak adott interjújában Hölvényi György kiemelte, hogy a lényegi gazdasági, legégetőbb társadalmi kérdésekre megfelelő, torz ideológiáktól mentes válaszokat csak a jobboldali pártok tudnak adni. Ha nem lesz ilyen irányú elmozdulás, akkor a teljes káosz időszaka jön el az Európai Unióban. A kérdésre, hogy ki tud-e alakulni egy új jobboldali blokk az Európai Parlamentben a következő választ adta: „Ez a mostani európai parlamenti választásnak a legfőbb tétje, hogy meg tudnak-e erősödni a békepárti erők, ez alapvető kereszténydemokrata érdek. Nem tudom, hogy létrejön-e, de hogy mindent meg kell tenni érte, az biztos.”

Hölvényi György: Ha nem lesz jobboldali fordulat, akkor a teljes káosz időszaka jön el az Európai Unióban

Azóta a háborúpárti képviselői többségű Európai Néppártban egy komoly balra tolódás valósult meg, a KDNP elhagyta a pártcsaládot, de magyar kezdeményezésre, a szuverenista, békepárti erők egységéből létrejött az európai parlament harmadik legnagyobb frakciója, a Patrióták Európáért.

Címlapképen: Patrióták Európáért frakció. Fotó: Facebook/Hölvényi György

'Fel a tetejéhez' gomb