A Pannónia Tehetségprogram támogatja a tehetséges magyar diákok külföldi egyetemeken való tanulását

Célunk az, hogy a felsőoktatási intézményeink versenyképesek és sikeresek legyenek – mondta Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában, ahol arról is beszélt, hogy a Pannónia ösztöndíjprogram-család egy harmadik, új pillérrel bővül.

A műsorban elhangzott, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök július elsejével a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkárává nevezte ki Varga-Bajusz Veronikát.

A fiatalok sikere a nemzet sikere

– idézte az államtitkárság mottóját, hozzátéve: ennek szolgálatába kell állítani az egyetemeket, a szakképzést és az oktatási rendszert.


Hirdetés

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: a minisztérium átalakított, új struktúrájába a felsőoktatás és szakképzés mellé „a fiatalokért való felelősség is bekerült”. A legfőbb feladatunk, hogy az új generációt, a fiatalok sikerét szolgáljuk és segítsük, ennek érdekében szeretnénk a területekben lévő szinergiákat kihasználva támogatni őket – mondta, kiemelve: feladatuk, hogy minél jobban felkészítsék a fiatalokat az előttük álló kihívásokra, segítsék őket karriercéljaik, álmaik megvalósításában.

Példaként említette, hogy a Pannónia ösztöndíjprogram-család új pillérrel bővül:

a Pannónia Tehetségprogram ösztöndíj egyik célja, hogy a kiemelkedően tehetséges 17 és 24 év közötti diákok, akik külföldi egyetemen képzelik el a tanulmányaikat, megkapják az ehhez szükséges támogatást, majd hazatérve itthon kamatoztassák a tudásukat.

Elmondta: a pályázat keretösszege 400 millió forint, 12-20 fiatalt fognak tudni támogatni, hogy szeptembertől teljes képzésben vegyen részt. Az ösztöndíjszerződés jelenleg egy évre szól, majd folytatódik a diplomaszerzésig. A tandíjat, a megélhetési költségeket, a szállásdíjat, akár a jegyzetek költségét is elszámolhatják a támogatás terhére – tette hozzá.

Az M1 aktuális csatorna műsorában kiemelte: a nemzetközi tapasztalatszerzésből, tanulmányokból nagyon sokat nyernek a fiatalok. Nyelvtudás, alkalmazkodóképesség, önállóság – sok olyan képességet szerezve térnek haza, amely segíti karrierjüket.

Elmondta: az idén indult Pannónia program két eleme már működik. Az egyik a különféle részképzéses mobilitások támogatása a világ vezető egyetemein a hazai egyetemek kapcsolatrendszerén keresztül. Ez rövid távon, de magasabb ösztöndíjjal és teljes kreditelismeréssel segíti a hallgatók külföldi tapasztalatszerzését. A másik a hazai egyetemek tehetséges diákjait segíti abban, hogy bizonyos időtartamot – fél vagy egy évet – a világ top 250 egyetemén végezhessenek el, vagy részképzésben vegyenek részt.

Az eddigi eredményekről szólva elmondta: a Pannónia program sikeresen elindult, szeptemberben indulnak az első „mobilitások”. Hozzátette: a további tapasztalatok alapján meglátják, hogy milyen szempontok mentén érdemes „finomhangolni” a programot.

Szólt arról is, hogy a felsőoktatási intézmények fontos feladata, hogy a térségi szereplőkkel kapcsolatban álljanak, a környezetükben lévő gazdasági, társadalmi szereplőkkel élő kapcsolatuk legyen, amelyek karrierlehetőséget is biztosítanak a diákoknak. A modellváltott intézmények esetében folyamatosan figyelik, hogy az elindított vállalati együttműködésekből milyen teljesítmény származik – mondta Varga-Bajusz Veronika.

(MTI)

Címlapkép: Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára beszél az Óbudai Egyetem Kárpát-medencei pedagógusnapi ünnepségén 2024. június 7-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb