Eljött a baloldal történelmi végzete

Tombol a nyár, ilyenkor mindenki kicsit lelassul, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy madártávlatból vizsgáljuk meg a mögöttünk hagyott időszakot, és történelmi perspektívából nézve is vessünk egy-egy pillantást a körülöttünk zajló folyamatokra.

Sokan kárörvendéssel, sokan meglepődve tapasztalták azt, amit a június 9-i választások estéjén láttak az eredményjelzőkön. A baloldal legerősebbnek vélt tömbje, a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség egy halovány, alig 8% feletti eredményt elérve futott be a képzeletbeli dobogó harmadik fokára, jócskán lemaradva fő riválisától, a Tisza Párttól. A Gyurcsány Ferenc vezette csoportosulás ennyire gyenge eredményére maguk sem számítottak, és úgy tűnik, hogy a következtetéseket sem hajlandó levonni egyelőre sem Gyurcsány, sem az európai parlamenti listát vezető Dobrev Klára. Az eredmény akkor is csak kicsit fényesebb, ha a fővárosra tekintünk, hiszen a baloldali hármas itt is a harmadik helyen végzett, bár a lemaradása itt nem olyan jelentős, mint országosan.

Úgy tűnik, lassan, de biztosan bekövetkezik az, aminek sokak szerint már 1990-ben meg kellett volna történnie, és a kommunista utódpárt a történelem süllyesztőjébe kerül.

Sok más országban a tisztítótűz már a rendszerváltáskor letarolta az addigi állampártot és helyét átvehették új, adott esetben akár még nemzeti alapokon gondolkodó baloldali erők. Magyarországon ugyanakkor ennek éppen az ellenkezője történt. A szociáldemokratává vedlett állampárt egy betűt a nevéből kivéve 4 év után máris visszatért a hatalomba, a liberálisokkal az oldalán szalonképessé téve magát.

Persze időközben gazdát is cseréltek, hiszen valójában annyi történt, hogy Moszkva helyett a nyugati fővárosokból érkező utasításokat kezdték el követni szolgalelkűen.

Aki pedig esetleg felvetette, hogy ideje lenne más irányba kormányozni a hajót, ideje lenne kialakítani egy nemzeti alapon nyugvó, szociáldemokrata elveket valló, de a hazájáért dolgozó baloldalt, azt végül kivetették maguk közül, mint ahogyan történt ez Szili Katalinnal. Az MSZ(M)P ölelésébe aztán végül 2010-re mindenki belehalt, aki szövetkezett velük, így merült előbb az SZDSZ, majd a szebb napokat látott MDF is a feledés homályába.

2010 után aztán többször is jöhetett volna az a bizonyos tisztítótűz, többször is lehetőség nyílt arra, hogy egyes szereplők felépítsenek egy új baloldalt, de erejük sosem volt hozzá. Így történt, hogy a legnagyobb átalakuló, a kommunista rezsim egykori nyertese, Gyurcsány Ferenc egészen mostanáig uralni tudta a politika ezen térfelét. És így történhetett, hogy

a 2010-ben elkezdődött lejtmenet egészen 2024-ig tartott.

Ami biztos, hogy a végjáték még nem zárul le egy darabig, de innen a visszatérésre már nem sok esély van. Most ugyanakkor már azt is figyelni kell, hogy az a bizonyos tisztítótűz valóban megtisztulást jelent-e. Ezzel kapcsolatban erősek a kétségek. Sokat elárul a baloldal válságáról, hogy egy magát jobboldalinak nevező szerencselovag volt az, akinek végül sikerült kiütnie a nyeregből a kommunizmus szellemét. Hogy az ország jobban járt-e vele? Aligha. Gyurcsány helyett ugyanis kapott egy feleségéről titokban hangfelvételt készítő, stúdiókból sértődötten kirohangáló, egyes képek tanulsága szerint bárokban tivornyázó alakot, aki mögött ráadásul sajtóinformációk szerint hasonló kör állhat, mint a 2022-ben levitézlett szereplők mögött Ez lenne tehát az új baloldal.

Egyelőre abban lehetünk biztosak, hogy a magyar pártrendszer ismét átalakult. Hogy mennyire tartósan, azt még nem láthatjuk. És azt sem, hogy mikor jelenik meg egy olyan baloldali erő, amely tényleg képes a hazájáért tenni és a hazája érdekében cselekedni. Mert ami most van, az biztosan nem az. Pedig példa van erre, és nem is kell messzire menni. Robert Fico szlovák miniszterelnök szociáldemokrata pártja pont ilyen. A magyar baloldalnak 34 év is kevés volt hozzá, hogy kitermeljen egy ilyen erőt.

Címlapkép forrása: Facebook/Gyurcsány Ferenc