Nacsa Lőrinc: Brüsszel vakon menetel előre a háborúba – VIDEÓ  

Már csak pár nap van hátra a választásig, és sosem volt még ennyire fontos, hogy mindannyian elmenjünk szavazni – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője csütörtökön közzétett videoüzenetében.

Kiemelte, a tét óriási: háború vagy béke, erről fogunk vasárnap dönteni.

Nacsa Lőrinc rámutatott:

a békét egyedül a Fidesz és a KDNP szövetsége képviseli, de ahhoz, hogy továbbra is a békepártiak maradjanak többségben, minden egyes szavazatra szükség lesz.


Hirdetés

A háborúpártiak nyomása egyre erőteljesebb, Brüsszel vakon menetel előre a háborúba – mondta. Hangsúlyozta: először sisakokat küldtek, aztán fegyvereket, most meg már atombombákról beszélnek az európai vezetők. A németek pedig a kötelező sorkatonaságot akarják bevezetni – sorolta.

Kitért arra is: a hazai baloldal a kezdetektől fogva háborús lázban ég. Soros György „helyi megbízottjai” már azzal próbálnak minket megvezetni, hogy szerintük erkölcsi kötelességünk lenne beavatkozni az orosz-ukrán háborúba – fogalmazott.

Mi, kereszténydemokraták azt mondjuk, hogy ki kell maradnunk a háborúból, és meg kell őriznünk Magyarországot a béke szigetének. A Fidesszel szövetségben nekünk, kereszténydemokratáknak ez a szívügyünk és a küldetésünk. Vasárnap csak a béke, csak a Fidesz-KDNP!

– zárta nyilatkozatát Nacsa Lőrinc.

(MTI)

Címlapkép: Nacsa Lőrinc. Fotó: MTI/Lakatos Péter


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb