Érik a cseresznye – Így süthetünk lepényt belőle a leggyorsabban!

Találós kérdés: Mit csinál az ember lánya, ha hirtelen megajándékozzák két rekesz finom, érett cseresznyével? A válasz persze attól függ, mennyi időnk és energiánk van, de ha már befőztünk, fagyasztottunk, sőt, az oviba is jutott, mindenképpen próbáljuk ki ezt a finom lepényreceptet, nem fogjuk megbánni!

Történt ugyanis, hogy sógornőmék hirtelen felhívtak minket, hogy az évek óta alig-alig termő cseresznyefájuk elképesztő mennyiségű gyümölcsöt termett idén: szeretnénk-e belőle egy keveset? Így lett aztán a legutóbbi hétvége legfőbb napirendi pontja összesen 12 kiló cseresznye betakarítása: gyümölcsleves, lekvár és lepény is készült belőle, sőt, még a mélyhűtőbe és az oviba is jutott egy kevéske.

Mivel a lepény receptjét korábban már ismertem, de csupán meggyel próbáltam, igen kellemes meglepetés volt, hogy az eredeti recepthez képest – ezzel az édes gyümölccsel – kevesebb cukorral is finom és könnyű, slágergyanús tésztát sikerült alkotni. Én nagy tepsiben készítettem, így meglehetősen vékony lett és hamar átsült a tészta, de még így is szépen fent maradtak a cseresznyeszemek a tetején, szóval bátran lehet kisebb tepsivel és vastagabb tésztával próbálkozni, csak ne felejtsük kissé megnövelni a sütési időt!

Akinél ez szempont: a recept teljesen tejmentes, nem kell változtatni rajta, és a sütőport is elhagyhatjuk végre, anélkül is megemelkedik a tészta!


Hirdetés

Hozzávalók:

75 dkg magozott cseresznye

20 dkg margarin (1 órával sütés előtt vegyük ki a hűtőből, hogy ne legyen kemény!)

20 dkg liszt

4 tojás szétválasztva

75+75  g cukor

Először is melegítsük elő a sütőt 165-180 fokosra. Verjük a margarint habosra 75 g cukorral, majd egyenként keverjük hozzá a tojássárgákat. A fehérjéket a másik adagot cukorral verjük fel. Ha már fényes a hab teteje, keverjük ezt is a vajas krémhez, vigyázva, hogy ne törjük össze a habot. Végezetül szitáljuk hozzá a lisztet is és keverjük óvatosan össze a masszát. 

Öntsük bele egy sütőpapírral bélelt tepsibe a kész tésztát, majd potyogtassuk a tetejére a cseresznyét, és már mehet is a sütőbe. 30 percig süssük, vagy addig, amíg a tésztánk finom aranybarna nem lesz. A szeleteléssel érdemes megvárni, amíg kicsit lehűl a tészta. Kínálhatjuk porcukorral hintve, de enélkül is tökéletesen édes és omlós lesz a süteményünk!

Jó étvágyat hozzá!

Raj-Czefernek Léna

'Fel a tetejéhez' gomb