Ungváry Zsolt: Panasz vagy hencegés?
A fórumot a rómaiak arra találták ki, hogy ügyes-bajos dolgaikat, a világ folyását megbeszéljék, érveiket ütköztessék. Mivel rettentő meleg volt, így az utcán gyűltek össze. A fórum alatt azóta is a vélemények áradásának terepét értjük, Széchenyi ezért szorgalmazta a lóversenyt és a kaszinót, hogy e kereteket megteremtse, és a rendszerváltás legnagyobb kormánypártja is olyan fontosnak vélte a közéletnek ezt az elemét, hogy saját nevébe is beemelte.
Ma ezt a szerepet a sajtó, a televízió, de leginkább az internet tölti be; a publicisztikának is egyik legfőbb feladata, hogy megismerjük egymás gondolatait, világképét, ötleteit, terveit. És ebbe bele kell férnie, hogy a miénktől gyökeresen eltérő szellemiségű emberek posztjai is szembejönnek.
Mérő Vera nevét és nézeteit onnan ismerem, hogy az általam olvasott felületek szemlézik, reagálnak rá, így ajtót nyitva egy teljesen más világra. Általában a nők helyzetével, különösen áldozati pozíciójukkal foglalkozik. Az egyik közelmúltbeli bejegyzésében például arról számolt be, hogy a piacon (vélhetően vidéken, falun, ahová a pesti értelmiség időnként lekukkant egy kis észosztásra) egy férfi milyen ordenáré módon kezdett ki vele. Hősünk számára először kétértelmű, de mint rövidesen kiderül, nagyon is világos célzásaival arra utalt, hogy tetszik neki a hölgy. Ezt természetesen Mérő Vera nem hagyhatta szó nélkül (miután negyven éves létére meglehetős naivitásán felülemelkedve megértette), és alpári stílusban kiosztotta az aszfaltbetyárt. Verbális abúzusra verbális atombomba.
Furcsa, hogy csodálkozik és neheztel, amiért egy idegennek elsősorban szexuális céltárgyként funkcionál, hiszen önmagát is folyton szexualizálja; mindig hangsúlyozottan nőként beszél, nem úgy általában a dolgokról, hanem a nemi szerepekről, kiemelve különösen a nőket ért atrocitásokat. Ezúttal igazából nem panaszkodik, hanem henceg, amiért megakadt rajta a sóvár tekintet. Még egy fotót is betesz magáról, ujjatlan kis pántos nyári ruhában, alul kivillanó combbal, Palvin Barbi babérjaira törve. Hiába a posztjainak hatására bennem kialakuló határozott ellenszenv, el kell ismerni, hogy csinos. 
Én persze – sok okból – sosem tennék olyan megjegyzéseket, mint a történetbeli úr (ha létezik egyáltalán), de a hölgy interpretációjának szókészlete, reakciója pontosan azt a primitív közeget mutatja, ahol az efféle beszólások szoktak születni.
Ha a konkrét esettől elemelkedünk, azt azért nem árt tisztázni, hogy egy egészséges férfi egy nőben elsősorban mindig a nőt fogja látni (keresni). Ahogy Fluor Tomi élete talán egyetlen értelmes mondatában megénekelte: „Te lány, én meg fiú”. Ilyen egyszerű. Az összes többi fogalom (tisztelet, megbecsülés, elismerés), amit a feministák annyira szeretnek hangsúlyozni, valójában aszexualizál. A férfi alapvetően vonzódik a nőhöz, a feleségét szereti és nem tiszteli. Így is van rendjén, már Pál apostol is erről beszél a kolosszeieknek írt levélben. Ha nem a szexuális vonzerő volna a házasság alapja, akkor élhetnénk akár férfiakkal is, hiszen lehet, hogy azokkal jobban lehet beszélgetni, közelebb áll az érdeklődésünk és hasonlók. Pont az a lényege a férfi-nő kapcsolatnak, hogy a legerősebb emberi vonzerő, a szexualitás tartja össze.
Kutatások – és persze megannyi tapasztalat – igazolja, hogy a mostani fiataloknak mennyire nehéz a párkeresés, a kapcsolatok kialakítása. Bizonyára belejátszik az is, hogy az online térhez szokva offline-ban lefagynak; nem találják a helyes viselkedési és kommunikációs módot. De a férfiak udvarlásának, közeledésének kriminalizálása, a lassan már az évődést is zaklatásnak minősítő közhangulat végképp elriasztja a srácokat attól, hogy a nőkhöz közeledjenek. Természetesen ami bűncselekmény, azt szigorúan üldözni kell. Ami bunkóság, attól jóérzésű ember távol tartja magát. És ami ezen a két kategórián kívül esik – az emberi interakciók jelentős része – az hadd lehessen szabad, és öregecskedő feministák saját elrontott életükért ne a fiatalabb generáción álljanak bosszút.
(Mint a gyógyíthatatlan beteg ügyvéd, akinek bármikor egyetlen szavába kerülne, és az életben tartó kezelések, gyógyszerek vagy pusztán a mesterséges táplálás megtagadásával – amire joga van – meghalhatna. Ehelyett azért küzd, hogy a későbbiekben minél többen ölethessék meg magukat, az így gyilkossá tett orvosokkal. És mindehhez jóemberkedő álcát is ölt.)
Címlapkép: Mérő Vera író. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
