Orbán Viktor: Brüsszelben Európa háborúba lépésének előkészítése történik

Ami ma Brüsszelben történik, az hangulati előkészítése Európa háborúba lépésének – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor szükségesnek nevezte az ország önvédelmi képességének megerősítését.

A kormányfő azt mondta, riasztóak a hasonlóságok az első és a második világháború előkészítésével, akkor a politikusok és a média is elég sokat foglalkozott ezzel.

Ami ma Brüsszelben és Washingtonban történik, talán most inkább Brüsszelben, mint Washingtonban, az egyfajta hangulati előkészítése egy esetleges közvetlen katonai konfliktusnak, nyugodtan hívhatjuk úgy: Európa háborúba lépésének előkészítése

– fogalmazott.


Hirdetés

Orbán Viktor szerint a hadseregek megléte mindazonáltal szükséges, az nem háborúhoz vezet; „annak hiánya vezet a háborúhoz, mert a háborúk oka leggyakrabban a gyengeség”.

Ma háborús tervezés zajlik Brüsszelben, munkacsoportok dolgoznak azon, hogyan tudna a NATO részt venni az orosz-ukrán háborúban – ismertette a miniszterelnök.

A kormányfő Magyarország helyzetéről azt mondta: „ott vagyunk ezekben a bizottságokban NATO-tagként, de nem helyeseljük és nem is akarunk sem pénzügyi, sem fegyveres támogatással részt venni a konfliktusban, még NATO-keretek között sem”.

Nem nagyon volt a NATO történetében olyan helyzet, amikor valamelyik tagállam olyan nyíltan és egyértelműen ragaszkodna a NATO alapeszméjéhez, mint most Magyarország, és ezért újra meg kell határozni a helyzetét a katonai szövetségen belül

– fejtette ki Orbán Viktor.

Hozzátette: komoly munka zajlik, hogyan tud Magyarország NATO-tagként létezni úgy, hogy közben a katonai szövetség területén kívüli NATO-akcióban nem vesz részt. Ezt kell megoldania a magyar diplomáciának, ami „művészeti kérdés”, új leírást, új definíciót kell alkotni – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az európai parlamenti választásról szólva úgy fogalmazott, hogy „mi, magyarok, azt gondoljuk, hogy ez a választás a háborúról és a békéről szól, persze a migrációról és a hagyományos családok védelméről is, de most minden más fontos ügy elé odatolakodik a háború kérdése”.

A kormányfő figyelmeztetett: könnyen lehet, hogy az utókor azt fogja mondani, ez volt az az európai választás, ahol eldőlt háború és béke kérdése.

Kiemelte:

a háború nemcsak szenvedést, hanem profitot is generál a hadiipar és a fegyverkereskedők számára. A kockázati tőkespekulánsok is ott vannak a háborúpártiak között, Soros György is „kitünteti magát”.

Vannak politikusok, akiket meg lehet vásárolni, itt van például a magyar baloldal, amelyet háborúpárti pénzemberek finanszíroznak – közölte, hozzátéve: nem csoda, hogy a magyar baloldal – a baloldali szavazók akaratával ellentétben – háborúpárti.

Orbáni Viktor vérlázítónak nevezte az Európai Bíróság azon döntését, miszerint Magyarországnak napi hatmillió forintot kell befizetnie Brüsszelnek, amiért nem hajlandó migránsokat befogadni.

Hogy jön ahhoz bárki, hogy megmondja a magyaroknak, hogy kit kell ide beengedni?

– tette hozzá.

Ez lehetetlen. Abszolút képtelenség – értékelt a kormányfő, aki szerint miközben Magyarország védi Európát, és több milliárd eurót elköltött már határvédelemre, „Brüsszelből hátba lövik”.

Erre egyetlen válaszunk lehet: el kell zavarnunk az európai vezetőket, akik ilyen döntéseket hoznak – jelentette ki Orbán Viktor.

(MTI)

Címlapképen: Orbán Viktor miniszterelnök. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

'Fel a tetejéhez' gomb