Az eddig gondoltnál is súlyosabb lehet a guruló dollárok ügye

Már az eddig megszellőztetett, kevés információ is beszédes. A feltehetően a főpolgármester belső köreiből származó levelezések, hangfelvételek és adatok alapján a lap arról ír, hogy a 2022-es választások előtt alkalmazott modell már 2019-ben működhetett. A Mindenki Budapestért Egyesületen keresztül ugyanis már akkor külföldről finanszírozhatták Karácsony Gergely kampányát. A Magyar Nemzet írása szerint a modell kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit aztán 2021-ben a 99 Mozgalommal is megvalósítottak. A napilaphoz eljuttatott csomagban – talán már nem is meglepő módon – felbukkan a Gyurcsány-kormány egykori államtitkárának, Karácsony Gergely bizalmasának, Tordai Csabának a neve, ahogyan a DatAdat is szerepel a következő napokban kirajzolódó történetben. Az eddigi információkból tehát jó eséllyel leszűrhető az a következtetés, hogy 

a guruló dollárok ügyének szereplői már 2019-ben is befolyásolhatták a választásokat.

Csak az akkori voksolás után nem volt köreikben egy olyan hasznos balek, mint 2022-ben Márki-Zay Péter, aki kifecsegte volna a történteket. És emlékezzünk csak vissza! A 2019-es választáson a legtöbb nagyváros baloldali polgármesterjelöltje nem a pártok közös kandidátusaként indult a választáson, hanem egy civil szervezet mögé bújva. Akkor sokan azt gondoltunk, hogy ezt a megoldást a praktikum szülte, ugyanakkor az eseményeket visszapörgetve az egész konstrukció már akkor azért jöhetett létre, hogy a kampányszabályokat és a pártokra vonatkozó szigorú pénzügyi előírásokat megkerülhessék. 

Ha ez így volt, könnyen előfordulhat, hogy a baloldal már 2019 óta az orránál fogva vezette az országot.


Hirdetés

Elképzelhető, hogy úgy gondolták, a 2019-ben bevált struktúrát átmentik az országgyűlési választásokra is, és megcsinálják még nagyobb téttel. Ennek lett aztán a következménye a modern magyar demokrácia legsúlyosabb pártfinanszírozási botránya, a guruló dollárok ügye, amelynek keretében kiderült, hogy a baloldali pártok 4 milliárd forintnyi tiltott állami támogatást kaphattak külföldről. A most megszellőztetett, 2019-es szereplők és a 2022-es ügy kulcsfigurái egyelőre egyeznek. Tordai Csaba és a DatAdat kiemelt résztvevői voltak a guruló dollárok és a 99 Mozgalom körüli gyanús ügyeknek. Mindebből az is következik, hogy 

Magyarország szuverenitását már 2022 előtt is durván megsérthették külföldi körök és azok hazai bábjai.

Az eset további fejleményei tehát ebből a szempontból is mindenképpen érdekesek lesznek. A tanulságokat pedig azért is érdemes levonni, mert sajtóinformációk szerint a DatAdat most az új baloldali messiás, Magyar Péter körül is ott ólálkodik. Nem árt tehát vigyázni. Nyilván a külföldi finanszírozók is tisztában vannak vele, hogy egy ekkora lebukás után, mint amit Márki-Zay Péternek köszönhetnek, ugyanazokkal a szereplőkkel még egyszer nem játszhatják el ugyanazt a bűvésztrükköt. Nem lenne meglepő, ha ők is úgy gondolták volna, hogy új ember, új arc után kell nézniük. Hogy ez Magyar Péter-e, erre egyelőre nincsenek bizonyítékaink, így nem jelenthetünk ki semmit.

Az ugyanakkor legalábbis érdekes, hogy a Magyar Péter európai parlamenti listáján szereplő egyik jelölt 2023-ban még azzal büszkélkedett, hogy ő mennyit lobbizott Brüsszelben a családok százezreit védő rezsicsökkentés eltörléséért – felmondva a baloldal és a brüsszeli elit narratíváját.

A guruló dollárok botrányából annyit mindenképpen megtanulhattunk, hogy a legkisebb jeleket is érdemes észrevenni, mert mindennek jelentősége lehet. A következő napokban és hetekben tehát különösen érdemes lesz figyelni mind a Magyar Nemzetet, mind Magyar Péter mozgását, hogy megalapozott döntést tudjunk hozni június 9-én.

Címlapkép: Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb