Ungváry Zsolt: Üdvözlégy, Caesar!
Ave Caesar, morituri te salutant! – köszöntötték karjukat előre lendítve, jellegzetes náci gesztussal a császárt a gladiátorok, akár csak a diadalmenetek hadvezéreinek tisztelői végig a Via Sacrán.
Előbb Benito Mussolini, majd az ő nyomdokain Adolf Hitler is ráérzett, milyen remek kis mozdulat ez, és újra felfedezték a XX. században. Miután mind a fasiszta, mind a náci rendszer megbukott, vezetőit kivégezték, pártjaikat betiltották és ideológiájuk helyét bevetették sóval, az emberek leszoktak róla. Újabban – bár elsősorban fényképeken való pózolásként – néha valaki meg-meglendíti a karját, amiből aztán rögvest politikai hisztériát kelt az aktuális baloldal, minden gladiátor-imitátor mögött potenciális náci tömeggyilkost gyanítva.
Ezek a fotók, videók újra és újra előkerülnek, ha a baloldal végképp kifogyott a munícióból, és valamivel címlapra szeretnének kerülni. Legutóbb a Mi Hazánk május elsejei családi majálisán talált a Karlendítőket Kikutató Bősz Akciócsoport (KAKIBA) egy illusztrációt, amit rögtön továbbított Donáth Annának, a Nácik Ellen Mindig Ágáló (NEMÁ) csipetcsapat főnénijének.
„Szégyen és gyalázat, hogy a szélsőjobboldali Mi Hazánk »családi”« majálisán a résztvevők egy csoportja náci karlendítéssel pózolt” – fakadt ki rögvest, egyetlen mondatban leszélsőségesezve egy parlamenti pártot, és lenácizva néhány ismeretlent.
Egy tömegrendezvényen nyilvánvalóan nehéz mindenkinek a szavaiért, tetteiért, mozdulataiért, szelfijeiért és posztjaiért felelősséget vállalni. Ha sikerült esetleg néhány majálisozót FTC-s pólóban rajtacsípni, akkor kijelenthető, hogy a Mi Hazánk egy fradista párt? S ha nem, akkor az újpestiek joggal szólíthatják fel Toroczkait, hogy határolódjon el a zöld-fehérektől?
Magyarországon egyébként a karlendítés nem számít bűncselekménynek. Noha a Gyurcsány-többségű parlament 2008. február 18-án elfogadott egy törvényt, ami büntetni szándékozott „az önkényuralmi rendszerre vagy eszmére emlékeztető vagy utaló testmozdulatot”, de ezt az Alkotmánybíróság megsemmisítette. (Ha átment volna, talán az orrpiszkálás vagy fülvakarás kerül sorra.)
A sokat emlegetett kettős mércére és az aktuálisan megszerezhető politikai haszonra jó példa, hogy korábbi jobbikosokról készült hasonló felvételek a Jobbik átállása után már nem izgatták a liberális médiát, a náci agitációból egyszeriben kedves baráti integetés lett. De említhetjük a vörös csillagot is – aminek a használata egyébként a magyar törvényekbe ütközik –, de ez a jogsértés simán elfér a Szabadság téri szovjet (!) emlékművön (könyörgöm, az orosz agresszió ellen oly hevesen felszólalók végre vegyék már napirendre ennek az orosz agressziót szimbolizáló obeliszknek az eltávolítását!), sőt Vajnai Attila feljelentésére a strasbourgi bíróság kimondta, hogy az önkényuralmi jelképek használatát tiltó rendelkezésünk ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével. Vannak jó önkényuralmak, meg rosszak.
A karlendítés Donáth Anna-i olvasata tehát egyfajta náci ébredés szimbóluma, ami mögé elrejtik fasiszta eszméiket a mi hazánkosok, vagy legalábbis a környékükön megforduló szimpatizánsok és/vagy provokátorok. A nyílt szavak helyett akkor bújunk szimbólumok mögé, ha mondandónk, nézeteink üldözöttek. Vagyis, ha Donáth szerint a fasiszta nézeteket nem lehet Magyarországon egyértelműen felvállalni, akkor itt ennek az ideológiának a megvallása törvénytelen vagy veszélyes. Így a Momentum elnöke maga bizonyítja, hogy – ezzel ellentétes, visszatérő vádjaik dacára – az Orbán-kormány nem tűri a náci (fasiszta) nézeteket.
Érvek és programok ütköztetése helyett a baloldal szép lassan visszatér a rendszerváltáskor kikristályosodott (és azóta igazán soha el nem engedett) módszeréhez, hogy politikai ellenfeleiket – Antalltól és az MDF-től Csurka MIÉP-jén át Orbánig és a Fideszig, Toroczkaiig és a Mi Hazánkig (korábban Vona-Jobbik felállásban is, de az már elmúlt) – mindenkor azzal diszkreditálják, hogy cselekedeteik és szavaik mögött a rég letűnt nácizmust vélik felfedezni.
Ez egyben – figyelem, bűncselekmény! – relativizálja a népirtó rendszereket, hiszen nyilvánvaló, hogy Orbán nem azonos Hitlerrel, Toroczkai nem zárja gettóba a zsidókat. („Tenné, ha megtehetné!”, hallom a fölhorgadást, de hát ha nem teheti meg – mert kőkemény törvényeink vannak ilyesmi ellen –, akkor még sincs fasizmus, és a kígyó megint a farkába harapott.)
Ha tehát a jogállamiságra kínosan ügyelő, az önkényuralmi rendszerek feléledésével szemben zéró toleranciát hirdető rendszerünk voltaképpen fasiszta-náci (azaz olyan, mint Mussolini vagy Hitler rendszere), akkor ezek a rezsimek nem is voltak olyan szörnyűek? Ki relativizál akkor és mit?
Címlapkép: illusztráció. Forrás: freepik
