Latorcai Csaba: A legegyszerűbb és legnagyszerűbb emberi közösség a család

A magyar kormány azért támogatja a családokat, mert a nemzet jövője szempontjából a legegyszerűbb és legnagyszerűbb emberi közösség a család – jelentette ki Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Hajdúböszörményben.

Latorcai Csaba „A magyarországi családtámogatási rendszer és az uniós trendek” címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésen a legfontosabb célként azt jelölte meg, hogy egészséges és boldog családok egészséges és boldog nemzetet alkossanak. A kereszténydemokrata politikus kitért a június 9-ei választásra is, amelyet sorsdöntőnek nevezett. Szerinte ugyanis soha nem látott mértékben igaz, hogy nyugatról a liberálisok és a dollárbaloldal emberei el akarják pusztítani, szét akarják rombolni a családokat, hogy ne legyen többé ellenállás az ő törekvéseikkel szemben.

Ne legyen ellenállás azzal a szellemi gyarmatosítással szemben, amely relativizálja az egész embert, hisz abban a pillanatban, amikor már nem alapelv, hogy az apa férfi, az anya nő, az az emberi mivoltunkat kérdőjelezi meg

– tette hozzá az államtitkár. Latorcai Csaba kiemelte, a család felbomlása a nemzet felbomlásához vezet, s Magyarországon a dollárbaloldal még mindig nem tekinti önmagában támogatni valónak a családokat.


Hirdetés

Szétzúznák a családpolitikát

– mondta, majd ismertette azokat a mérföldköveket, amelyek 2010-től jellemzik az Orbán-kormány családpolitikáját. Külön szólt a 2024 januárjával bevezetett változásokról, és azt mondta, a csok plusz bevezetése hatalmas siker, mint ahogy a megtartott és 50 százalékkal emelt falusi csok is. Fontosnak nevezte, hogy a „hétköznapokon is segítenek” a megélhetés biztosítása érdekében, a bérek növelésével. Az a cél, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé tartozzon – mondta az államtitkár.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára azt mondta, a magyar családtámogatási rendszer legfontosabb pillérei az otthonteremtés támogatása, az anyagi biztonság megteremtése a családok számára, illetve a munka és a magánélet egyensúlyának biztosítása.

Hozzátette, Magyarországnak családbarát kormánya van, a támogatási rendszer az egész életutat lefedi. Kitért arra, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a háztartások jövedelme, a gyermekes háztartásoké pedig jóval nagyobb mértékben. Az államtitkár a munka és a magánélet egyensúlyáról szólva fontosnak nevezte, hogy a munkába visszatérő szülők biztonságban tudják a gyerekeiket a bölcsődékben. 2010-hez képest ma három és félszer annyi, minden harmadik településen van bölcsőde, a férőhelyek száma pedig megduplázódott – jelezte.

Hozzátette, a 2023-ban bevezetett intézkedésekkel – például a 30 év alatti anyák szja-mentessége, diákhitelük elengedése – azt szeretnék ösztönözni, hogy minél korábban szüljenek a nők. Akkor ugyanis nagyobb esély van arra, hogy a világra jött gyereknek testvére is születik – jegyezte meg. Hornung Ágnes is részletesen beszélt a fórumon a csok plusz sikeréről, a falusi csokról, az emelt összegű babaváró támogatásról és a júniustól induló otthonfelújítási támogatásról.

(MTI)

A címlapkép forrása: Latorcai Csaba/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb