Kutatás: a fiatalok jelentős része felnőtt korára kinövi a nemi identitászavart

A legtöbb gyerek kinövi a fiatalabb korában tapasztalt nem identitásszavart, amely gyakran előfordul a serdülő korosztálynál – állítja egy új tanulmány, amely 15 év távlatából összegzi a tapasztalatokat.

A Daily Mail által megosztott tanulmány szerint a transz-lét általában csak egy szakasz a gyerekek számára: holland kutatók több mint 2700 gyereket követtek nyomon 11 éves koruktól a húszas éveik közepéig, és háromévente megkérdezték tőlük, mi a benyomásuk a saját nemükkel kapcsolatban.

A kutatás elején a szerzők azt tapasztalták, hogy minden tizedik gyerek (11 százalék) fogalmazta meg valamilyen formában, hogy nincs megegelégedve a nemével. 25 évesen már csak 4 százalék (25-ből 1 gyermek) mondta azt, hogy „gyakran” vagy „néha” elégedetlen a nemével.

A kutatók szerint


Hirdetés

a tanulmány eredményei segíthetnek a serdülőknek annak felismerésében, hogy normális, ha ebben az életszakaszban kétségeik vannak identitásukkal, akár nemi identitásukkal kapcsolatban, mert ez viszonylag gyakori ilyenkor.

A felmérés eredményei azért is nagyon fontosak, mert egy olyan korban élünk, amikor a transzmozgalmak már elérték, hogy bizonyos országokban ebben a szenzitív időszakban a fiatalok, sőt akár a gyerekek is kaphassanak olyan visszafordíthatatlan kezeléseket, amelyekkel elindítják biológiai nemük megváltoztatását. 

A fenti eredmények tükrében azonban még kritikusabban kell tekintenünk ezekre a törekvésekre, és szorgalmazni kell minden olyan beavatkozás tiltását, ami a fenti életkor előtt végleges megoldásokat kínál ezeknek az érzékeny korban lévő fiataloknak.

Forrás: Daily Mail

Címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb