Eutanázia-e a társadalmilag jóváhagyott öngyilkosság?

Nemrég bejárta a sajtót egy fiatal lány története, aki 28 évesen úgy döntött, hogy mentális problémái miatt kérelmezi az eutanáziát, amelyet egyébként legálisan meg is tehet szülőhazájában, Hollandiában. A kérelmet el is fogadták, így előre láthatólag májusban végrehajtják rajta a „halálos terápiát”. Most, amikor hazánkban élénk diskurzus folyik a halálba segítés legalizálásáról, érdemes górcső alá venni az esetet, amely világosan megmutatja, hogy milyen problémákat vet fel, ha az eutanáziát korlátok nélkül hozzáférhetővé teszik. Ki vállalja a felelősséget azért, hogy fiatal, erejük teljében lévő emberek választják az öngyilkosságot pillanatnyi élethelyzetük kilátástalanságában?

Kinek van joga dönteni egy ember életéről? Mi a különbség az eutanázia és az öngyilkosság között, ha előbbit már életerős fiatal embereken is végre lehet hajtani? Nagyon vékony jégen táncol, aki az eutanázia jogosságára próbál érveket felhozni. Egyrészt senki nincs a másik ember bőrében, így nem tudhatja, min megy keresztül, milyen nehézségei, fájdalmai, félelmei vannak, milyen problémákkal küzd meg nap mint nap. Én sem tudok belebújni annak a 28 éves lánynak a bőrébe, aki most úgy döntött, hogy az általa átélt mentális szenvedések miatt eldobná magától az életet. Másrészt ki vállalja a felelősséget azért, hogy valaki értelmetlen módon és okokból veszti életét?

Zoraya ter Beek egy fiatal, csinos nő, aki elmondása szerint boldog párkapcsolatban él, de az orvosai olyan diagnózist állítottak fel számára, amely nyomán eluralkodott rajta a reménytelenség. Ki ne lett volna már ilyen élethelyzetben?

Mi is voltunk már kétségbeesve, mert problémáinkra – földi értelemben véve – nem lehetett megoldás. De azt is átéltük, hogy így-vagy úgy, de egy-egy helyzet végül rendeződni kezdett, esetleg meg is oldódott. Arra is biztosan tudunk saját életünkből példát mondani, hogy egy eseményt katasztrófaként éltünk meg, de később bebizonyosodott, hogy az életünk és a jövőnk szempontjából meghatározó szerepe, jelentősége – urambocsá! – pozitív hatása volt.

Zoraya ter Beek egy életerős fiatal nő, aki előtt még ott állna az egész élet. És most betegsége miatt az öngyilkosságot választotta. De kinek a felelőssége, hogy nem lát más kiutat?

Ha elsötétül előttünk a kép, szükségünk van arra, hogy valaki segédkezet nyújtson nekünk. Számtalan módon kaphatunk vigasztalást: olykor egy szó, egy érintés, egy bíztatás eljuttat minket a fény felé, elindít a megoldás útján. Édesanyánk simogatása, édesapánk ölelése, a gyermekünk kacaja, vagy a párunk tekintetének ereje nem attól függ, van-e problémánk, betegségünk, hogy szépek vagyunk-e és fiatalok.

Zoraya ter Beek-nek azonban a senki nem nyújtott segédkezet. Ennek legfőbb oka, hogy a társadalom amelyben él, tálcán kínálja problémájára az öngyilkosság lehetőségét.

Mikor értéktelenedett el végérvényesen az emberi élet? Kik lesznek a következők, akiknek nem kínálunk más megoldást? A betegek? A fogyatékkal élők? Az idősek? A szomorúak? A magányosak? Nagyon sok nehézség jöhet az életben, nem mondhatjuk mindig azt, hogy maximum megölöm magam…

Egy társadalom, egy kultúra első számú felelőssége, hova tereli az embert: a megoldás, vagy a nihil irányába?

Nagyon beszédes az, ami ennek a szomorú esetnek a kapcsán kiderült: egyre több fiatal és/vagy mentális problémával küzdő ember választja az eutanáziát napjainkban. Ami ilyen formában már nem is nevezhető eutanáziának, csupán a társadalom által legalizált öngyilkosságnak. Ahelyett, hogy megmutatnák ezeknek az embereknek, az életük és ők maguk többet érnek, mint a problémáik. Hogy többek vagyunk, mint egy pillanatnyi lelkiállapot, egy elkeseredett életszakasz, egy kilátástalan helyzet.

Az öngyilkosság nem véletlenül volt eddig társadalmilag és erkölcsileg is elfogadhatatlan, hiszen az élet érték, a lelkünk pedig örökkévaló. Az élet maga a szépség és a szeretet, és a szeretet maga az élet.

Az a társadalom pedig, amelyik elhiteti az állampolgáraival, hogy nehézség esetén az öngyilkosság az egyetlen út, nem szeret, nem tisztel senkit és semmit. Nem szereti a fiatalokat, az időseket, a betegeket és a gyerekeket, csupán a problémamentes fogyasztókat tartja valamire. Célja, hogy elvegye az egyén felelősségét saját sorsának alakításától, kiiktatva a természetes életösztönt, miközben megalázza az embert és tagadja Istent: fütyül a szabadságjogokra, és az egyén döntése is csak addig érdekli, amíg számára gazdaságilag értékelhető döntéseket hoz. Ezzel viszont hosszú távon egyenesen a saját vesztébe halad…

Nagyon sajnálom ezt a holland lányt, mert elvették tőle annak a lehetőségét, hogy javítson az életén, hogy megtapasztalja a szeretet erejét, az élet hullámzó szépségét. Segítségnyújtás nélkül hagyták az út szélén, mint egy karambolban összetört motorost. Példája nyomán pedig sajnos még több áldozat várható…

Kiemelt kép forrása: Youtube