Továbbra sem egyértelmű, hogy kik állnak a moszkvai terrortámadás mögött

Lassan két hét telt el a több mint 140 halálos áldozatot követelő moszkvai terrortámadás óta, azonban továbbra is kérdéses, pontosan kik állnak a merénylet hátterében. Ahogyan az is, milyen hatással lesz a merénylet az orosz–ukrán háború menetére, különös tekintettel arra, hogy Oroszországban egyre több hivatalos vélemény Ukrajnát is a merényletben való közreműködéssel vádolja. A terrortámadás azonban az orosz belpolitikára is hatással lehet, felszínre hozva bevándorlás okozta problémákat.

A XXI. Század Intézet elemzése azt vizsgálja, hogy mit tudunk eddig a márciusban elkövetett moszkvai terrortámadás felelőseiről és a merénylet lehetséges következményeiről.

Március 22-én, péntek este fegyveres támadást követtek el a Moszkva melletti Crocus City Hall bevásárlóközpont és koncertteremben, ahol éppen a Piknik nevű együttes készült fellépni. Az akció során 144 ember vesztette életét, többszázan megsérültek, több személyt pedig eltűntként keresnek a támadás óta. A támadók automata lőfegyvereket – egyes hírek szerint modern, orosz AK–12-es gépkarabélyokat – használtak, majd felgyújtották a koncertterem üléseit, a lángoktól az épület jelentős része kiégett.

Amit biztosan tudunk, az négy elkövető személye, akik a támadás után elmenekültek a helyszínről, majd a Brajnszki területen fogták el őket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei (egyes tudósítások alapján egy vagy két további támadó is lehetett, róluk azonban a hatóságok egyelőre semmit sem közöltek). A négy elfogott férfi – Dalerdzson Mirzojev, Szajdakram Racsabalizodu, Samszidin Fariduni, Muhammadszobir Fajzov – tádzsik állampolgár, bűnösségüket elismerték és előzetes letartóztatásba kerültek. Az FSZB további hét személy letartóztatásáról számolt be, akik különböző módokon segíthették a merénylőket, azonban jelenleg egyikőjük kiléte sem ismert. Később pedig elfogtak több, szintén közép-ázsiai illetőségű személyt Dagesztánban, akik állítólag szintén kapcsolatban álltak a Crocus merénylőivel.

Az sem teljesen világos, hogy pontosan ki áll a támadás mögött. Bár az orosz médiában azonnal, hivatalos személyek részéről pedig röviddel a merénylet után egyértelműen utaltak Ukrajna felelősségére, határozottan még az orosz hivatalos szervek sem állították azt, hogy az ukrán állam vagy annak valamelyik szolgálata lenne a merénylet közvetlen megrendelője.

Az akciót az Iszlám Állam–Horászán Tartomány afganisztáni terrorszervezet vállalta magára, amely csatornáin felvételeket is közzétett a támadásról.

A merénylők saját bevallásuk szerint radikális hitszónokok közösségi médiabeli követőiként kerültek a merénylet szervezőinek célkeresztjébe és pénzjutalom fejében vettek részt az akcióban (egyikük 500 ezer rubelről beszélt (kb. 2 millió forint), ugyanakkor az nem világos, hogy ez egyikük vagy a teljes végrehajtó csapat juttatása lett volna).

Érdekesség, hogy Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság vezetője szintén olyan kontextusban említette Ukrajna közreműködését a moszkvai merényletben, hogy annak szolgálatai részt vettek a terroristák kiképzésében a Közel-Keleten.

Az orosz hatóságok közlése szerint az elkövetők nagyobb összegű utalásokat kaptak Ukrajnából, valamint Ukrajna irányába próbálták elhagyni Oroszországot a merénylet után.

Előbbi állításokat konkrétabban nem támasztották alá, utóbbi kapcsán azonban elfogásuk helyszíne szolgálhat bizonyítékként, hiszen arra az autópálya egy olyan pontján került sor, amely már a Belarusz felé vezető elágazás után van, tehát egyenesen Ukrajnába vezet.

Ukrajna természetesen tagadja, hogy bármi köze lehetett az akcióhoz, sőt Kijev egyes képviselői az orosz titkosszolgálatokat vádolták a merénylet megszervezésével, az ukrán és az orosz emigráns oldalak pedig ennek alátámasztására meglehetősen csekély meggyőzőerővel bíró teóriákat vázoltak fel.

Az ukrán katonai hírszerzés feje, Kirilo Budanov valamivel visszafogottabban csupán azt valószínűsítette, hogy az orosz szolgálatok tudtak a merénylet előkészületeiről, azonban azt – vagy belpolitikai harcokból kifolyólag vagy azért, mert rosszul mérték fel annak nagyságát – engedték megtörténni.

Az oroszok és az ukránok a háború alatt immár megszokott módon tehát egymást vádolják. Bár az oroszok eddig nem tudták meggyőzően bizonyítani az ukrán állam közvetlen érintettségét, az ukrán szál mellett szólhat, hogy valóban Kijev volt az, amely az elmúlt két évben merényleteket hajtott végre Oroszország területein. 

Szintén az ukránokra terelheti a gyanút, hogy katonai hírszerzésük részt vesz az állítólag a Wagner által támogatott lázadók elleni akciókban. Szudánban és Szíriában is csapásokat terveztek az orosz csapatok ellen egyes dokumentumok szerint, az ukrán hadsereg mellett pedig ott harcolnak azok a kaukázusi egységek, amelyek magukat az oroszok ellen harcoló és eközben a mostanihoz hasonló tömegmerényleteket is végrehajtó icskeriai csecsen lázadók utódjaiként tekintenek magukra. Ukrajna tehát minden, az oroszokkal közvetlen vagy közvetett konfliktusban álló erőt igyekszik támogatni és a maga oldalán mozgósítani – a kérdés az, hogy eközben eljutottak-e az Iszlám Államig is. Egyelőre az oroszok is csupán ukrán szálról beszélnek a támadás kapcsán, konkrétan azonban nem jelentették ki, hogy Ukrajna szervezte volna a merényletet vagy az ukrán állami szervek közvetlenül részt vettek volna annak előkészítésében.

Így egyelőre arra sem utal jel, hogy a merénylet érdemi hatással lenne a háború alakulására, és egy újabb mozgósítási hullám vagy súlyosabb csapássorozat hivatkozási alapjaként szolgálna, idővel – és az orosz álláspont konkrétabbá válásával – azonban ez még akár változhat is.

Az orosz vezetők arra is tettek utalásokat, hogy nyugati országok is támogathatták a merénylőket. Igaz, emellett azt sem tagadták, hogy az Egyesült Államok konkrétumok nélkül ugyan, de figyelmeztette az oroszokat egy lehetséges támadásra. A nyugati részvételt illetően az oroszok a hátországi csapásokra buzdító kijelentéseket emelik ki, közülük is Mark Milley korábbi amerikai vezérkari főnök azon, a Washington Post által idézett 2022-es mondatait, miszerint egyetlen orosz sem alhat anélkül, hogy ne kellene tartania attól, hogy átvágják a torkát. Az idézetből nem derül ki, hogy Milley csak a katonákra vagy minden oroszra gondolt, azonban egyértelműen a frontvonal mögötti akciókra buzdította az ukránokat a WP szerint.

Az eddigi információk alapján tehát valószínűsíthető, hogy a merénylők valóban az Iszlám Állam tevékenységéhez kapcsolódóan, illetve annak vonalán lettek beszervezve, de nem zárható ki, hogy az afganisztáni terrorszervezeten kívül máshonnan is segítséget kaptak.

A moszkvai terrortámadás nemcsak az akció felelőseinek megbüntetése kapcsán foglalkoztatja az orosz közvéleményt, de két másik, régóta lappangó témát is a felszínre hozott. Az egyik a halálbüntetés visszaállításának a kérdése.

Oroszország 1996-ban, az Európa Tanácshoz való csatlakozásakor vezetett be moratóriumot a halálbüntetésre annak ellenére, hogy azt az ország alkotmánya a mai napig lehetővé tenné. Miután Oroszország a háború alatt eltávolodott a nyugati intézményrendszertől és az onnan származó kötelezettségei megszűntek, valamint elszaporodtak az ország területén az erőszakos akciók, egyre többen sürgették a törvényhozókat, hogy éljenek az alkotmányadta lehetőséggel és állítsák vissza a halálbüntetést. A Crocus City Hallban elkövetett terrortámadás ennek a vitának új lendületet adott: egyesek azzal érvelnek, hogy a halálbüntetés önmagában bírhat megfelelő elrettentő erővel, mások viszont azt mondják, hogy Oroszország történelmére és az igazságszolgáltatás tévedhetőségére tekintettel nem szabad visszahozni a halálbüntetést. Ugyanakkor, egyfajta köztes megoldásként, egyesek azt javasolják, hogy az életfogytiglani büntetésre ítélteknél töröljék el a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét. Fontos szempont a vita megítélésénél, hogy törvény visszamenőleges hatállyal Oroszországban sem hozható, így a merénylők esetén a halálbüntetést már semmiképpen sem lehetne alkalmazni. Vlagyimir Putyin elnök még nem szólalt meg a kérdésben a merénylet után – igaz, korábban ellenezte a halálbüntetés újbóli bevezetését –, márpedig vélhetően az ő szava lesz majd a döntő a vitában.

A másik vitás kérdésben azonban már megszólalt az elnök: a migráció kapcsán felhívta a hatóságok figyelmét arra, hogy szigorúbban ellenőrizzék az országba bevándorlókat, a belügyminisztérium pedig már elő is készített egy törvényjavaslatot ebben a tárgyban. A migráció szempontjából ugyanis a tádzsik merénylők által elkövetett mészárlás csak a jéghegy csúcsa volt, miután az elmúlt években rendszeresek voltak a főképp közép-ázsiai bevándorlók, olykor kaukázusi „belső” migránsok által elkövetett kirívó bűncselekmények.

A háborúpárti közeg egy része már régóta a szigorúbb migrációs politikát javasolja, mások azonban arra hívják fel a figyelmet – nem alaptalanul – hogy a nemzetiségi ellentétek felszítása Oroszország destabilizálásához vezethet. A Kreml számára ez a kérdés így még érzékenyebb lehet, mint a halálbüntetésé. Egyrészt a rossz orosz demográfiai mutatók és a háború által lekötöttek magas száma miatt az orosz gazdaságnak vendégmunkásokra van szüksége. Másrészt főként a nagyvárosokban már tapasztalható annak kockázata, hogy a vendégmunkások kolóniái párhuzamos társadalmakat hozhatnak létre, szembekerülve a helyiekkel, a hatóságokkal és olykor egymással is. Harmadrészt viszont Oroszország eleve soknemzetiségű ország, így a bevándorlók kisebb-nagyobb csoportjai által elkövetett cselekmények okozta bevándorlásellenes érzelmek az ország őshonos lakóinak jelentős részét is negatívan érintheti.

A nemzetiségi politika alakítása tehát az orosz politika egyik elsőszámú kihívása lesz a következő években, sőt akár évtizedekben is.

Címlapkép: A Crocus City Hall kulturális központ kiégett épülete Krasznogorszkban 2024. március 25-én. A merénylet végrehajtásával megvádolt négy tádzsik állampolgárt előzetes letartóztatásba helyezték. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov