Vádemelést javasolnak a férfi ellen, aki megrongálta a dunavecsei Szűz Mária szobrot
Mint a Vasárnap.hu is beszámolt róla, kétszer is megrongálták a dunavecsei körforgalom közepén álló Szűz Mária szobrot, a tettes összesen 1,2 millió forintot meghaladó kárt okozott az egyházközségnek. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a kunszentmiklósi nyomozók vádemelést javasolnak.
2023. május 19-ére virradóra, valamint 2023. december 31-én hajnalban egy férfi megrongálta a dunavecsei korforgalom közepén látható Szűz Mária szobrot. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítani, az őrizetbevétel után először tagadott, ám később beismerő vallomást tett a 29 éves, román állampolgárságú férfi.
Elmondása szerint első alkalommal ittasan sétált, és amikor a körforgalomhoz ért, kővel dobálta meg a szobrot. Szilveszterkor pedig összeveszett a feleségével, majd felpattant az anyósa kerékpárjára, hogy kiszellőztesse a fejét. Amikor biciklizés közben a város szélén lévő körforgalomhoz ért, egy baltával ráütött a szobor fejére, ami összetört.
A jelenleg már szabadlábon védekező külföldi ügyében a nyomozás befejeződött. Ellene vádemelést javasolnak, ezért az iratokat vádemelés javaslatával adták át a helyi ügyészségnek – olvasható a rendőrség közleményében.
Döntöttek a dunavecseiek: Akkor is lesz szobor a körforgalomban!