Meddig tarthat a Kutya-komédia?
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) belső viszályaitól volt hangos a közélet az elmúlt napokban. Bár úgy tűnik, a párt egyelőre rendezte belső konfliktusait, a helyzet ezzel nem biztos, hogy végleg meg is oldódott.
Néhány nappal ezelőtt robbant a bomba, amely szerint lemondott tisztségéről az MKKP két társelnöke, mert a párt leszavazta azt, hogy egyikük, Kovács Gergely elinduljon a XII. kerületi baloldali előválasztáson. A konfliktus a nyilvánosság előtt két nap alatt meg is oldódott, hiszen a párt végül megerősítette pozíciójában a két vezetőt és végül azt is jóváhagyta, hogy Kovács megméresse magát a baloldal többi szereplőjével és adott esetben elinduljon a Fidesz ellen a kerület polgármesteri címéért.
Azt gondolhatnánk, hogy ezzel le is zárult a párt körüli kutyakomédia, a dilemma azonban valószínűleg ennél jóval nagyobb és a 2026-os országgyűlési választás szempontjából sem érdektelen.
Mert mi okozta valójában a párton belüli konfliktust? Azzal, hogy Kovács Gergely elindul a baloldali előválasztáson, lényegében beállt a tömböt alkotó pártok közé, elfogadta játékszabályaikat és gyakorlatilag azt is vállalta, hogy velük szövetségben harcol a fideszes polgármesterjelölt ellen. Vagyis, ha esetleg nem ő nyeri meg az előválasztást, az MKKP akkor sem indítja el, nagyobb esélyt hagyva így a baloldali jelöltnek. Ez az, amit elsőre a párt többsége nem hagyott jóvá. A Kutyák ugyanis eddig kínosan ügyeltek arra, hogy ne lehessen őket összemosni a baloldallal, ahol csak lehetett, távolságot tartottak tőlük. Sok esetben rájuk indultak, vagy ha volt egy jelölt, aki mögé a „hagyományos” pártok közül is beállt valaki, ők inkább kihátráltak mögüle, ahogyan ez Juhász Péterrel is történt az V. kerületben.
Éppen ez, a minden más politikai erőtől megtartott távolság adta eddig a Kutyapárt népszerűségét, de éppen ez okozhatja a vesztét is.
Az ugyanis, hogy az MKKP-ra ma már a biztos választók körülbelül 10 százaléka szavazna, mutatja, hogy milyen mértékű ellenzékváltó hangulat uralkodik az országban. A baloldal 2022-es vereségéből ugyanis az ellenzéki térfélen egyértelműen a Mi Hazánk és a Kutyapárt tudott profitálni, és ez a helyzet azóta is fennáll, sőt, a népszerűségük még mindig emelkedő pályán van, vagy volt. Csakhogy éppen ez jelenti a dilemmát is. Merthogy ami eddig vicces volt, amit egy félmosollyal el lehetett intézni, az elkezdett komollyá válni.
Egy viccpártnak pedig éppen az nem áll jól, ha valamit komolyan gondol.
Márpedig a baloldali előválasztásban való részvétellel a Kutyapárt elkezdte magát komolyan venni, ami a népszerűsége alapján akár indokolt is lehetne, csak éppen ez lehet, ami miatt sokan mégis inkább másfelé keresik majd a választási lehetőséget.
Persze ha továbbra is megpróbálják a függetlenség látszatát kelteni, akkor is érdemes lesz figyelni rájuk. És emlékezni a Mandiner egy korábbi, tűpontos elemzésére a helyzetükkel kapcsolatban. Az MKKP lehet ugyanis az az erő, amely becsatornázhatja az influenszereket a politikába, így megszólítva újabb szavazókat. Aztán pedig – a varsói példát követve – a baloldali erők úgy próbálhatják meg átvenni a hatalmat, hogy nem a választások előtt fognak össze, csak utána. A taktika realitását mutathatja, hogy
eddig minden olyan új, friss, politikai erő, amelyik „összegyurcsányozódott”, hiteltelenné vált és nem tudott valós alternatívát jelenteni. Így járt az LMP, majd a Momentum is. Biztosak lehetünk abban, hogy még egyszer nem követik el ezt a hibát.
Éppen ezért kell résen lennünk és figyelnünk a felszín alatt zajló mozgásokat a Kutyapárt és a baloldal együttműködését illetően. Mert a mostani helyezkedés valójában már 2026-ról szól. És egyre inkább úgy tűnik, hogy a politikamentesség és a távolságtartás is csak egy álca, amivel tömegeket próbálnak megtéveszteni.
Címlapkép: Döme Zsuzsanna, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) EP-listavezetője (k) leadja szavazatát az európai parlamenti (EP-) választáson a VII. kerületi McDaniel College-ban kialakított 29-es számú szavazókörben 2019. május 26-án. MTI/Mónus Márton
