IFeszt Ifjúsági Misszió – Interjú Süveges Dániellel

„Az iFeszt egy közösség, egy keresztmetszet a fiatalok és Isten, valamint fiatalok és fiatalok között.” –  ezekkel a sorokkal jellemzi magát az Ifeszt névre keresztelt ifjúsági misszió. A budapesti központú Ifeszt története ugyan régre nyúlik vissza, de az utóbbi években egy még nagyobb lendületet vett. Számtalan fiatal látogatja rendezvényeiket, amelyeken Bibliai tanítás, dicsőítő dalok, énekek és számos közösségépítő program, ismerkedési lehetőség is helyet kap.

A misszió egyik ötletgazdáját, jelenlegi vezetőjét Süveges Dánielt kérdezem a továbbiakban arról, hogy számára mit jelent az Ifeszt és arról, hogy szerinte hogyan lehet a fiatal generációt ezekben az időkben elérni az Evangélium üzenetével.

Tudnál mesélni egy kicsit a kezdetekről? Mi adta az inspirációt, hogy létrehozzátok az Ifeszt-et? Honnan jött a név?

Az iFesztet még 14 évvel ezelőtt édesapám alapította, de akkor még nem volt ilyen széleskörű misszió, mint manapság. Akkor adták a nevet is neki, ami igazából az ifjúsági missziót jelenti. Így működött egy ideig, aztán megfáradt, majd 2019 környékén volt egy nagyobb szünet. Én 2020-ban Covid előtt egy hónappal vettem át a vezetését és onnan egy nagyon izgalmas időszak kezdődött el, de erről majd talán később. Egyértelműen az indította útjára az iFesztet 2020-tól, hogy láttam a generációm helyzetét és azt, hogy önmagában a fejnehéz tanult hit nem fogja megtartani a generációmat a kríziseiben, hanem meg kell ismernünk személyesen az Atyát és be kell töltekeznünk Szent Szellemmel, mert onnan indul minden.


Hirdetés

Mit neveznél meg a küldetésetekként? Van konkrét célkitűzésetek az Ifeszt-el?

Amikor megkaptam a felkérést, hogy átvenném-e az iFesztet, akkor Isten elé mentem böjtben és nagyon kerestem, hogy mit szeretne. Ha Istennek fontos ez az ügy, akkor jelentse ki, hogy mi a dolgunk, mert konferenciagyártásba én nem szállok be. Ekkor Isten a böjtöm utolsó napján nagyon erőteljesen meglátogatott és megmutatott hat általam jól ismert fiatal életet. Ezek közül három fiatal nagyon csúnyán kicsúszott a pályáról, mire meghozta az élete fontosabb döntéseit, a másik három pedig nagyon szépen irányba állt felnőttkorára. Aztán elkezdte Isten megmutatni ezen sorsok mögötti szellemi harcot, ami kialakul a tinédzser közeli időszakban azáltal, hogy a szabad akarat súlya elkezd ráterhelődni a fiatalokra. Ezáltal megmutatta annak a jelentőségét, hogy milyen életmentő, hogy a fiatalok az életük nagyobb döntései előtt meghallják Isten hangját és a fejnehéz hit lecsússzon a szívbe, mert enélkül nagyon könnyen alulmaradhatnak abban a szellemi harcban, ami arról szól, hogy a szabad akaratukat, milyen irányba csatornázzák be. Erről hosszan tudnék mesélni, de röviden a küldetésünk az lett, hogy áttörjön Isten hangja azon a szellemi zűrzavaron, ami sokszor ráül a fiatalokra és aztán egy erős közösségi kötelékben kísérjük őket addig, ameddig meg nem hozzák a nagyobb döntéseiket pl. házasság.

Milyen gyakran szerveztek alkalmakat?

Idén ez egy összetettebb kérdés, mert megyünk néhány vidéki városba is alkalmakat tartani és hasonló munkákat elindítani, illetve Hollandiába is megyünk most. De alapvetően háromhavonta vannak kisebb-nagyobb alkalmaink, tavasszal, ősszel iFeszt hétvége, nyáron iFeszt elvonulás és most például a sötét téli időszakra kitaláltunk egy iFeszt péntek este alkalmat. Ezenkívül Erdélyben felállt az iFeszt Erdély csapat, akik úgyszintén ehhez hasonló alkalmakat tartanak Erdélyben 3-4 havonta.

Üdítő érzés látni azt, hogy nagyon sok velünk egykorú fiatal vesz részt az Ifeszten, illetve a szolgálatokat is viszonylag fiatalok végzik. Bennem felmerült egy olyan gondolat, hogy bizonyos esetekben egy-egy korban előrébb járó, ezáltal tapasztaltabb hívő testvér jelenléte jót tehet a közösségnek akár a tanítást, lelkigondozást vagy egyéb szolgálati területeket illetően. Te hogy látod ezt?

Nekünk az a látásunk alapvetően, hogy a generációnknak kell a generációnkat felkarolni, ezért a szolgálatok 95%-át hozzánk hasonló fiatalok végzik. Talán ebben van is az ereje, mert látják, hogy Jézust követését nem csak hosszú szakállú 50+-os emberek tehetik, hanem még éretlen sokszor bukdácsoló fiatalok is, sőt.. Viszont ezentúl az Atyák és fiak összekapcsolódását nagyon fontosnak tartjuk ezért vannak folyamatosan jelenlévő atyai szolgálatot végző emberek az alkalmainkon, akik a lelkigondozást végzik, illetve tanítókból sokszor persze nem csak fiatalokat hívunk.

Sokan sokfélét mondanak a fiatal vagy épp most felnövő generációkról. Többek között, hogy a szinte teljeskörű digitális beágyazottság áldozatai lettek és ezért visszahúzódóbbak és nehezebb őket kimozdítani. Nektek úgy tűnik ez mégis sikerült. Miben látod a sikeretek okát? Kérdezhetném úgy is, hogy szerinted mire vágynak a mai fiatalok?

Hát ez a hátrány egyszerre előny is. Hátrány persze, mert rengeteg kárt tesz a digitális függőség, de erről mi rendszeresen beszélünk, illetve tartunk digitális detoxokat, például elvonuláson teljesen le kell rakni a telefonokat, ez részvételi feltétel. Viszont előny is, mert arra jöttünk rá, hogy az elején sok közösségben hirdettünk, küldtünk ki plakátokat mindenhova, de jelentéktelen hatása volt, viszont ma már amikor kitöltik a regisztrációt és visszajeleznek, hogy honnan hallottak rólunk akkor a baráti meghívás mellett a legerősebb toronymagasan a Tiktokon és Instagramon látott iFeszt invitációk voltak. Én azt látom, hogy a fiatalok esetében sokkal komolyabb húzóerő a hovatartozás, mint azt sokszor gondoljuk. A családi hovatartozástól már éppen próbálnak függetlenedni, de még nincs saját családjuk. Ezért mi mindig a közösséget reklámozzuk. Az is a szlogenünk, hogy mi nem közönséget, hanem közösséget építünk és ez tényleg így van. Erős bajtársi közösségekre van a generációmnak ma szüksége és hiszem, hogy itt megtalálják. Ezentúl persze az alkalmak komoly nyomot hagynak a Szent Szellem munkájának köszönhetően bennük és utána már nem kell sokat győzködni őket. Sokszor előfordult, hogy külföldről hazautaztak csak egy iFeszt hétvégéért, annyira vágynak rá. Ez persze már az Úr munkája nem a miénk.

Szerinted idővel előfordulhat, hogy úgymond kinövi magát ez a formátum és egy gyülekezeti közösségként folytatjátok?

Voltak, akik már kérvényeztek tőlünk hasonlót, de határozottan tudom, hogy nem fogunk elindulni ebbe az irányba. Nekünk az a látásunk, hogy a fiatalok itt helyreálljanak, tüzet kapjanak és utána vigyék ezt a tüzet oda, ahova járnak, a közösségekbe. Ezért sem csinálunk havonta eseményeket, hogy ne kezdjünk gyülekezeti szerepet betölteni. Még az önkénteseknél is figyelünk arra, hogy ne legyen olyan sűrű már az iFeszt szolgálatuk, hogy emiatt már ellehetetlenítsük a gyülekezeti szolgálatukat.

Milyen jellegű eseményeket, alkalmakat terveztek a 2024-es évre?

Ebben az évben most február 23.-án indultunk el egy iFeszt péntek estével, ami egy új koncepció. Ezentúl két nagy iFeszt hétvége is lesz. Ezek időpontja: Április 19-20 és November 15-16 a Montázs Központban Kelenföldön. Illetve nyáron Július 31- Augusztus 4.-éig lesz a nyári elvonulásunk. Érdemes követni a facebook és Instagram oldalainkat, mert ott mindig kint van frissen ropogósan minden információ!

'Fel a tetejéhez' gomb