Király Nóra szerint titkolózik a DK-s, momentumos önkormányzat az újbudai pedofilbotrány ügyében

Közérdekű adatigénylésből kiderült, hogy az újbudai önkormányzatnak hatmillió forintos élő szerződése van a szexuális kényszerítés gyanújával letartóztatott Gy. Péter cégével – mondta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.

Király Nóra közölte: szerdán az újbudai önkormányzat képviselő-testülete zárt ülésen tárgyalt arról az abuzálási ügyről, amelyet a kerületi Szivárvány óvodában egy kisgyermek sérelmére követtek el. Az ügy kivizsgálására vizsgálóbizottságot hozott létre a XI. kerületi önkormányzat, amelyet a DK-s polgármester, László Imre vezet, de kihagyták belőle a fideszes képviselőket.

A Ficsak elnöke nehezményezte, hogy az ülésre nem engedték be sem a szülőket sem a média képviselőit, sem óvodapedagógusokat és őt magát sem. Ebből az látszik – mondta Király Nóra -, hogy „titkolóznak, szeretnék eltussolni” a pénteken kirobbant ügyet.

Közölte azt is, hogy a letartóztatott Gy. Péter éveken keresztül abuzálhatta a kisgyermekeket. A nyomozás zajlik – tette hozzá -, már több óvónőt és érintettet meghallgatott a rendőrség. A Gazdagréten élő és a Ficsakhoz tartozó szülők nevében kijelentette: szeretnék, hogy fény derüljön az igazságra és megtudhassák, pontosan mi is történt, és kik érte a felelősök.


Hirdetés

Mi azt látjuk, hogy az a nagy titkolózás, amit a zárt ülés bizonyított, azt jelenti, hogy komoly felelőssége van a DK-s, momentumos önkormányzat vezetésének

– mondta Király Nóra, hozzátéve: közérdekű adatigénylést nyújtottak be, amiből kiderült, jelenleg is élő szerződése van a gyanúsítottnak Újbuda önkormányzatával, amit „vélhetően László Imre írt alá”. Szeretnék megismerni a szerződés tartalmát, azt, hogy milyen tanácsot adhatott Gy. Péter László Imrének – mondta.

A Ficsak elnöke szerint „a teljes igazságnak ki kell derülnie” a pedofilbotrányról, mert csak így tudják megakadályozni, hogy a jövőben hasonló eset előforduljon. Valamint azért is, hogy segítséget nyújthassanak a szülőknek a trauma feldolgozásában.

Előfordulhat, hogy egy gyermek öt éve hordozza azt a traumát, amit Gy. Péter elkövetett ellene

– hangzott el Király Nórától.

Sajtóinformációk szerint szexuális kényszerítés miatt folyik nyomozás az újbudai óvodában pedagógiai asszisztensként alkalmazott férfi ellen. A Fővárosi Törvényszék szóvivője szombaton megerősítette, hogy a gyanúsítottat letartóztatták és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték.

Simicskó István: Pedofíliával gyanúsított férfi cégével áll szerződésben az újbudai önkormányzat

(MTI)

Címlapkép: Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az újbudai pedofilbotrány gyanúsítottjának cégével hatmilliós szerződése van a kerület DK-s, momentumos önkormányzatának. Fotó: MTI/Soós Lajos

'Fel a tetejéhez' gomb