Ungváry Zsolt: A baloldalon folyamatosan a fasizmus reneszánszát vizionálják

A két tömeggyilkos diktatúra, a kétféle szocializmus (a nemzeti, amit az áthallások elkerülése érdekében tévesen gyakran fasizmusnak neveznek), valamint a nemzetközi (amit leegyszerűsítve kommunizmusként szoktak definiálni) birodalmi szinten való elbukása után 79, illetve 35 esztendővel a hazai közélet még mindig ezt a két fogalmat hívja segítségül, ha le akarja írni a legfőbb politikai folyamatokat.

A hazafi-globalista ellentétet náci-komcsi szembenállásra fordítjuk le, ha nem akarunk hosszasan belemélyedni, ki hová is tartozik. Normális magyarok jószerivel e felállás szerint nincsenek is, aki nem sorolható be valamelyik oldalra, az nem létezik.

Azért azzal a nem kicsiny különbséggel, hogy egy-egy vállaltan kommunista figura itt-ott felüti a fejét Vajnai Attilától Jámbor Andrásig, de deklaráltan náci pártok vagy pláne parlamenti politikusok nincsenek. (Márki-Zay Péter elszólása kapcsán, miszerint a szövetségük a fasisztákat és a kommunistákat is képviseli, azóta sem jelentkezett senki, hogy ő lenne a fasiszta.) A jobboldalon nincs magát náciként meghatározó erő, sőt akit ezzel vádolnak, az is tiltakozni szokott. Nem is annyira a megbélyegzéstől tartva, hanem mert valóban az NSDAP programja és a magyar nemzeti oldalé lényeges kérdésekben markánsan eltér. Külföldön is hasonló egyébként a helyzet, mert míg az egyik oroszországi kommunista párt funkcionáriusa közölte, hogy a generalisszimusz halálának évfordulóján virágokat helyeznek el Sztálin mellszobránál, addig sosem olvasunk olyasmit, hogy Hitler mellszobránál koszorúznának. Leginkább azért sem, mert nincs is neki olyan.

S miközben pártokat, politikusokat, újságokat és szerzőket előszeretettel fasisztáznak odaátról, és eljátsszák, mintha hetvenkilenc évnyi kíméletlen elnyomattatás után a fő veszedelem még mindig a szélsőjobb lenne, addig a kommunisták szóval és tettel is akcióba lendülnek. Olaszországban könyvbemutatót vernek szét , idehaza szerkesztőségeket félemlítenek meg (Fekete-Győr látogatása az Origónál, szerencsére akkor nem volt nála füstbomba), az antifák nyílt utcán vernek járókelőket, balos aktivisták fideszes pártirodákat rongálnak meg. Ha pedig kormányon vannak, felhasználják erre a rendfenntartókat is (mint Gyurcsány 2006-ban, vagy Tusk 2024-ben).

És ha hiányolnánk az ideológia megalapozást, a cenzúrától sújtott, a médiaszabadságtól megfosztott orbáni Magyarországon a merce.hu-n Lehoczki Noémi segít eligazodni az osztályharc aktuális állásáról. A valóságtól kevéssé sem elrugaszkodott szerző szerint a fasizmus Olaszországban és Németországban is reneszánszát éli (megint egy anakronizmus, fasizmus ugyanis sosem volt Németországban, így logikusan reneszánsza sem lehet), és a „liberális kormányok eldönthetik, hogy fasizálódnak, vagy fasisztákra váltják őket.” Kétségkívül egy másik filmet nézünk, mert a mi szemüvegünkkel mintha az elvben jobboldali erők (ld. Európai Néppárt) is inkább tűnnének liberálisnak, míg hazánkon és a valóban talán jobboldali fordulatot vett Itálián kívül sehol nem látni keresztény-konzervatív kormányokat (amelyek az ő szóhasználatukban a fasizálódás letéteményesei).

A Mérce publicistája szerint a baloldal ahelyett, hogy kiforgatná sarkából a Földet (szerencsére nem sikerült nekik, csak részben…), „a jobboldaltól való páni félelmében antifasiszta népfrontba menekül, idehaza ezúttal az antiorbánista ellenzéki front képében”. Köszönjük a beismerést, valóban, annyira nincsen semmi üzenetük és elképzelésük, hogy csak valaminek (valakinek) a tagadásában tudnak egyesülni, és egy 79 éve legyőzött, elpusztított rendszer és világkép ellen hívják ma is harcba a tagjaikat.

Az ötvenes évek brosúráinak hangulatába visszatalálva megtudjuk, hogy „Nincs a köztudatban ,osztály’, csak ,rassz” – és amíg csak az utóbbi van, a társadalom fasizálódása elkerülhetetlen.”

A „rassz” is viszonylag marginális a honi köztudatban, de az osztályöntudat csakugyan kiveszett, leginkább talán azért, mert nincs semmi értelme. Egy-egy személynek vagy csoportnak a legnagyobb konkurense sokszor éppen a saját „osztály-társa”; a gázszerelőnek a másik gázszerelő, a támadó középpályásnak a másik támadó középpályás; az írónak az író a riválisa, a matematika professzornak a matematika professzor, a forma egyes pilótának a forma egyes pilóta.

Ha valaki egy hajléktalannal, munkanélkülivel vagy más etnikumúval nem kellően szolidáris, az nem feltétlenül lenézésből vagy gyűlöletből fakad, sokkal inkább az életmódjában, életvitelében jelentkező zavarkeltővel szembeni gyanakvás a motiváció. Legfőbb félelmünk ugyanis, hogy otthonunkban, saját közegünkben válunk kisebbséggé, megszokott környezetünket veszíthetjük el, ez pedig bőven felülír minden egyéb szempontot. Tamási Áron sokat idézett mondása („Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”) egyenesen az élet céljaként jelöli meg ezt a fajta ismerős milliőt.

A legmarkánsabb különbség a jobb- és baloldali gondolkodásban talán az, hová is akar tartozni valaki. A cikk írója így fogalmaz: „Az ,egyszerű járókelő’ nem fasiszta, de ő is része fasizálódó társadalmunknak. Soha nem lehetett része olyan közösségnek, amelyben megtanult volna szabadon és félelem nélkül élni. Valószínűleg soha nem volt lehetősége részt venni olyan szerveződésben, amelyben az emberek az érdekeik alapján, nem az etnikai hovatartozásuk szerint szerveződnek, azaz soha nem volt tagja aktív szakszervezetnek vagy sztrájkmozgalomnak.”

Hát igen, a párt, a szakszervezet, a mozgalom, amelyek a valódi értékek megtagadása és kiüresítése után, mint pótlékok megmaradtak. Én legalább három meghatározó közösségnek is része vagyok (ez nagyjából elég is nekem): a családom, a nemzetem és a keresztény egyházam. Ezekben szabadon és félelem nélkül élek. (Na jó, a feleségemtől néha tartok egy kicsit…) Isten-haza-család; nem véletlen a jelszó, nem véletlenül rezonál a többség lelkében, míg ezzel az egész szakszervezeti balos bolsi mesterkélt közösséggel nem tud mit kezdeni. Pláne, hogy minduntalan meg akarják nekünk mondani, hogy nem jó, ahogy élünk, nem jó a hozzáállásunk. Majd ők keresztülverik rajtunk, hogy boldogok legyünk.

Mint a viccbeli apa, akinek szomorúak a gyerekei. A szomszéd megkérdezi, miért, mire az apa: fogalmam sincs. Én is észrevettem, de hiába verem őket minden nap agyba-főbe, hogy megmondják, mi a bajuk, csak nem derül ki.

Címlapképen: Antifa támadás 2023-ban Budapesten.