A Pápai Életvédő Akadémia szerint nem létezhet az emberi élet megszüntetésének joga

Az egyetemes jogok korában nem létezhet az emberi élet megszüntetésének joga – reagált a Pápai Életvédő Akadémia a francia törvényhozás lépésére, amellyel az abortuszhoz való jog bekerült az alkotmányba hétfőn.

A Pápai Életvédő Akadémia közleménye hangoztatta, hogy a katolikus egyház számára az élet védelme nem ideológia, hanem valóság.

„Olyan emberi valóság, amely az összes keresztényt érinti, éppen azért, mivel keresztények és emberek”

– olvasható a dokumentumban.


Hirdetés

Az élet kultúrája nem kizárólag a keresztény örökség része, mindenkié, aki a testvéri kapcsolatok építésén fáradozva elismeri minden ember értékét, akkor is, amikor az törékeny és szenved – idézte Ferenc pápa egyik korábbi beszédét a dokumentum.

Az egyházi és világi tagokból álló tudományos testület a francia püspöki kar állásfoglalását erősítette meg, miszerint az abortusz életellenes merényletnek számít, melyet nem lehet kizárólag a női jogok szemszögéből látni. „Sajnálatos, hogy a kérdésben folytatott vita nem érintette a gyermeküket megtartani akaróknak szánt támogatást” – jegyezte meg a Pápai Életvédő Akadémia.

Az akadémia felhívást intézett a kormányokhoz és az összes vallási közösséghez: azon dolgozzanak, hogy a jelenlegi történelmi korszakban az élet védelme élvezzen abszolút elsőbbséget konkrét lépésekkel a béke és a társadalmi igazságosság érdekében. A közlemény egyetemes hozzáférést szorgalmaz az egészségügyi szolgáltatásokhoz.

A dokumentum leszögezi, hogy a kiemelten nehéz élethelyzetekben olyan jogi eszközöket kell biztosítani, amely mindenekelőtt a gyengébbek és sebezhetőek védelmét szolgálják.

Hozzátette, az élet védelme az emberiség első számú célja, amit kizárólag háború- és szakadásmentes világban lehet elérni, az emberi személy és a testvériség szolgálatában álló technológiával és iparral.

Az akadémia „kulturális és oktatási cselekvést” sürget annak érdekében, hogy a jövőbeli generációk elsajátítsák a szolidaritásra, a gondozásra, a befogadásra való hajlamot.

A vatikáni székhelyű Pápai Életvédő Akadémiát 1994-ben II. János Pál pápa hozta létre. Az intézmény bioetikai kérdésekkel foglalkozik, amelyek középpontjában az élet védelme áll. Az akadémia segítséget nyújt a pápai államnak a nemzetközi tudományos élettel, az egyetemekkel, kutatóközpontokkal való kapcsolattartásban.

Februárban a testület rendes tagja lett Karikó Katalin biokémikus, a BioNTech gyógyszeripari vállalat Nobel-díjas volt alelnöke.

(MTI)

Címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb