Juhász Hajnalka: A női közéleti szereplők nem szoknyák!

Az országgyűlés második tavaszi ülésnapján, kedden a napirend előtt az európai parlamenti választásról is szó esett. Juhász Hajnalka a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője Fekete-Győr András kijelentésére is reagált, miszerint a hatalom két bukott nő szoknyája mögé bújt a kegyelmi ügy során.

„Második napja hallgatom az ellenzéktől azt, hogy a női közéleti szereplőket milyen mértékben degradálják, ezért szeretném Fekete-Győr Andrásnak és a többi társának jelezni, hogy a női közéleti szereplők Magyarországon nem szoknyák. Aki a női közéleti szereplőket szoknyákká minősíti, az valamennyi női közéleti szereplőt ledegradálja”

– hangsúlyozta Juhász Hajnalka.

Majd megjegyezte, hogy büszke a politikai pártcsaládja és közössége valamennyi női közéleti szereplőjére, akik okosak, tehetségesek és a hazájukat szolgálják.


Hirdetés

„Azt gondolom, hogy aki az elkövetkezendő időszakban minket szoknyának tekint, az valamennyi női közéleti szereplőt megaláz a hazai közéletben”

– zárta gondolatát Juhász Hajnalka.

Fekete-Győr Andrást, a Momentum volt elnökét a közelmúltban egy év börtönbüntetésre ítélték, két év próbaidőre felfüggesztve. A vád szerint a budapesti Kossuth téren tartott tüntetésen Szarvas Koppány Bendegúz társaságában füstgránáttal megdobálták a rendőrsorfalat, ezzel veszélyeztetve a munkájukat végző rendőröket

Juhász Hajnalka a parlamenti felszólalásában felidézte, hogy két évvel ezelőtt támadta meg Oroszország Ukrajnát. Magyarország gyászolja a háború áldozatait, és történelme legfontosabb humanitárius segélyprogramjával támogatja a földönfutóvá és menekültté vált milliókat. Ezzel szemben Brüsszel Ukrajna-stratégiája megbukott, Európa versenyképessége megroppant, és a béke sem valósult meg.

Brüsszel iránytévesztéseként jelölte meg az európai agrárgazdaság kivéreztetését, de kárhoztatta a brüsszeli migrációs paktumot, amely megnyitja a kaput az illegális migrációval szemben, valamint a Brüsszelből érzékelt ideológiai zsarolást is.

A kereszténydemokrata képviselőnő kiemelte, hogy ezért sorsdöntőek az európai parlamenti választások, amik a konzervatív, keresztény értékrend megerősödését eredményezheti.

Címlapképen: Juhász Hajnalka a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. Fotó: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb