Szikora József: Szükségünk van ma is a Melocco János féle veszélyes emberekre

Melocco Jánosra emlékeztek halálának 73. évfordulóján, a katolikus újságírás mártírjának emléktáblájánál február 22-én. A Budapest belvárosában, a Kossuth Lajos utcában a Pesti Ferences Templom falán található emléktábla előtti megemlékezést Reisz Pál ferences atya vezette, valamint Szikora József, a Katolikus Rádió főszerkesztője is beszédet mondott. 

Személyében példaképet adtál minden újságírónak, mindenkinek, aki a tágabb közösségnek tájékoztatására és a sajtó által történő tanítására vállalkozik. Olyan korban, amikor az igazságnak képviselete és kimondása hallatlan merészségnek számított, gondolataival, írásaival, közéleti megnyilvánulásával hitelesen, becsületesen, a valóságot megalkuvás nélkül szolgálta.

– fogalmazott Reisz Pál ferences szerzetes az imádságos megemlékezésen. Hozzátette, Melocco János olyan korban élt, amikor Jézus Krisztus nevének, tanításának a közéletben és a sajtóban való megjelenítése üldözendőnek, kiirtani valónak számított, azonban életében és munkásságában rendületlenül képviselte Isten ügyét.

Megköszönjük, hogy Melocco János példamutató életét és vértanúságát adtad nekünk. Körülnézve mai életünkben, elmondhatjuk, hogy hasonló korban élünk, amikor nagyon is szükségünk van az ő életpéldájára, és hogy annak követésére buzduljunk.

– hangsúlyozta a ferences atya, aki beszéde végén Szent Jakab leveléből idézett:

Boldog az az ember, aki a kísértésben helytáll, mert miután kiállta a próbát, megkapja az élet koszorúját, amelyet az Úr azoknak ígért, akik őt szeretik.

Szikora József kiemelte, Melocco János művelt, sokoldalú médiaszemélyiség – mondhatnánk mai szóval – olyan, akire érdemes ma is, mint példaképre tekinteni.

A hetvenöt évvel ezelőtt kezdődő diktatúra fegyverrel félemlített, kötéllel gyilkolt. Ma már nincs ilyesmi, a puha diktatúra is elmúlt rég. Ma puha időrablás, a fogyasztható tetszésére gyúrt semmi terel el tömegeket az értelmes élettől. S veszi rá az embert, a kevéssé művelt, felszínes ismeretekkel rendelkező embert, hogy önként mondjon le a szabadságáról

– fogalmazott a Katolikus Rádió főszerkesztője. Melocco János ítéletének indoklása megtalálható az emléktáblára vésve: Művelt, tehát veszélyes. Erről Szikora József megjegyezte, a műveltség, a tudás, az elkötelezettség és a hit ma is veszélyes, mert a szabadság következik belőle. Hozzátette, éppen ezért

szükségünk van ma is ilyen veszélyes emberekre.

 

Szükségünk van Melocco Jánosra, szükségünk van arra, hogy ne csak tudjunk róla, hogy élt, hogy nemcsak kiváló újságíró, de kiváló munkatárs, kiváló ember volt. Szükségünk van arra is, felemelhessük tekintetünket erre az arcra, s tekintetünkkel a szívünk is a legnagyobb, az örök műveltség magasságába emelkedjék – zárta beszédét Szikora József. 

Fotók: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre