Ursula von der Leyen bejelentette, indulna a második ciklusért az Európai Bizottság élén

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Berlinben hivatalosan bejelentette, hogy szeretné elnyerni a megbízatást egy újabb ciklusra.

A bizottsági elnök nem sokkal azután szólalt meg, hogy a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) végrehajtó bizottsága egyhangúlag támogatását fejezte ki egy újabb brüsszeli megbízatásához.

Az uniós vezető felidézte, hogy öt évvel ezelőtt ösztönösen igent mondott, amikor felmerült a javaslat, hogy vállalja el az Európai Bizottság vezetését.

Most pedig már nagyon tudatos és átgondolt döntést hozott arról, hogy kampányoljon a tisztségért.


Hirdetés

Szeretnék indulni egy második ciklusért

– mondta.

Ebben az öt évben nemcsak az Európa iránti szenvedélyem nőtt, hanem az a tapasztalatom is, hogy ez az Európa milyen sokat tud elérni az emberekért

– jelentette ki. Von der Leyen a koronavírus-járvány gazdasági következményei elleni küzdelmet, valamint a környezetbarát és digitális iparba történő beruházások ösztönzését említette első hivatali idejének sikerei között.

Európát a jövő és a jövő feladatai felé irányítottuk

– hangoztatta. A jelenlegi összetételű Európai Bizottság megbízatása október végéig szól.

(MTI)

A címlapképen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjának várományosa beszédet mond az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án.
MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb