Hogy jól működjön a házasságunk, egy kalandnak kell felfognunk


Hirdetés

Min múlik, hogy a házaspárok kapcsolata örömtelibb és bensőségesebb lesz az idő múlásával, vagy megszürkül és közönyössé válik – teszi fel a kérdést Gary Chapman, az öt szeretetnyelv megalkotója legújabb könyvében, amelyben Harold Myra segítségével számos pár élettörténetén keresztül mutatja meg a választ nekünk. Mi pedig együtt sírunk és nevetünk, meghatódunk és töltekezünk, hiszen – még ha kicsi gyerekeink is vannak – egy kicsit mindannyiunkról szólnak ezek a történetek.

Bevallom, szinte egy szuszra olvastam el az öt szeretetnyelv megalkotójának, Gary Chapmannek és a Christianity Today vezető szerkesztőjének legújabb, január 31-én megjelent könyvét. Harold Myra és a neves párkapcsolati szakértő ezúttal egy olyan világba kalauzol minket, amelyről eleddig nem igen esett szó a közbeszédben: a gyermekek kirepülése utáni időszakba. A házasság és az életünk „B” oldala egy olyan helyzet, amelyre senki nem készül különösebben, pláne tudatosan, és amelynek eljövetelét nem is igazán várjuk, hiszen tudjuk, hogy az idő előrehaladtával egészségügyi állapotunk, anyagi helyzetünk és ezzel együtt valószínűleg párkapcsolati közérzetünk is csak romolhat. 

Hogy mennyire nincs ez kőbe vésve, arról a könyvben megismertetett párok élettörténete tesz ékes tanúbizonyságot. Azt már régóta tudjuk, hogy a szerelemért és a tartós kapcsolatokért bizony tenni kell, ám az még mindig nem olyan egyértelmű, hogy a gyermekek kirepülésével hogyan találhat vissza egymáshoz minél könnyebben egy pár, főként, ha az élet viharai sem könnyítik meg mindig a dolgot. A jó hír azonban az, hogy ez az időszak is tartogat számunkra meglepetéseket, és a kihívások mellett újabb kalandokra is számíthatunk kettesben.

Az Újra kettesben szereplőin keresztül most megtudhatjuk, hogy kéz a kézben bátran és reményteljesen vághatunk bele életünk újabb szakaszába. Persze nincsen egységes recept arra, hogy kinek mit kell tennie a kapcsolatáért, de a bemutatott párok hite és életszemlélete mindenképpen irányadóként szolgálhat mindannyiunk számára. Még akkor is, ha egyenlőre csak barátkozunk a gondolattal, hogy egyszer ez az időszak is elkövetkezik majd az életünkben, hiszen gyermekeink még kicsik.


Hirdetés

A könyvben az sincsen elhallgatva, hogy amikor „kiürül a fészek”, egyúttal bizony megjelennek az idősödéssel járó kihívások: a nyugdíjba vonulás körüli dilemmák, az egészségügyi gondok, a pénzügyi nehézségek, sőt, a felnőtt gyermekek unokák jövője miatti aggódás is megnehezítheti a dolgunkat. Ám mint minden más időszakban, itt is a szerető házasság az, amely megadhatja a megküzdési képesség és az elégedettség érzését – továbbá olyan örömöket, intim és humoros pillanatokat, amelyek egy érett kapcsolattal járnak.

Fontos beszélnünk tehát az életnek eme időszakáról is, amely sok tanulmány szerint a házasság legjobb időszaka lehet egy pár életében. Kutatások szerint az emberek érettebbek, boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak ebben az életkorban, hiszen megismerték már önmagukat és elégedettebbek, kibékültek a sorsukkal. Noha a nehézségeink és kihívásaink is akadnak bőven ebben az életszakaszban, mégsem mindenki ugyanazzal a problémával küzd, és nem ugyanaz a megoldási stratégiája sem. Mi az, ami a könyvben szereplő párokat mégis összeköti és utat mutat számunkra az érettebb párkapcsolat és hosszan tartó boldogság megélésében?

Chapmanék szerint a házaspárok történeteiből három fő motívum rajzolódik ki: az egyik az életet szemlélő derű és elfogadás, amely egymás hibáival és a nehézségekkel együtt tud örülni a kapcsolat értékeinek. A másik a kitartás, hiszen minden kapcsolatban és életútban vannak hullámvölgyek, amelyeket együtt kell átvészelni. A harmadik pedig a hit, amely mindehhez meg tudja adni a szükséges lelki hátteret és erőt.

Izgalmas utazás ez, amelyet mindenki maga jár a párjával együtt, és amelyet most gyakorlati ötletekkel és megható történetekkel fűszerezve járhatunk mi is végig a neves párkapcsolati szakértő segítségével. Chapman pedig megnyugtat mindannyiunkat: nem kell búcsút inteni a kalandnak, a szerelemnek és a szexualitásnak sem az élet eme szakaszában.

Ne féljünk tehát kettesben útnak indulni!

Raj-Czefernek Léna

Kiemelt kép forrása: Pixabay

Gary Chapman, Harold Myra: Újra kettesben


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb