Mihalec Gábor: A bölcső, amely a gyermeket ringatja, a szülők kapcsolata

Amikor a koronavírus-járvány letarolta a világot, sokat foglalkoztunk a párkapcsolatokkal, azok minőségével, illetve az összezártság hatásaival. Most mintha elültek volna ezek a hullámok, és kevesebb szó esne a médiában a házasságokról, inkább csak a celebhírek – főként válások – azok, amikre felfigyelhetünk. De mi a helyzet manapság? Különösen aktuális kérdés mindez, hiszen most ünnepeljük a Házasság hetét, amely számos programmal és előadással igyekszik segíteni a párokat szerelmük újraéledésében. A párkapcsolatok minőségéről, gondozásáról, menthetőségéről és a ránk leselkedő veszélyekről Mihalec Gábor párterapeutát kérdeztük.

A koronavírus óta jobb lett a társas közérzetünk, ahogy visszatérhettünk a „normális” kerékvágásba, vagy most is van egyfajta „lelki nehezített terep”, ami a párkapcsolatokra is rányomja a bélyegét, a háború árnyékával és a gazdasági problémákkal a háttérben? Mennyire jó most a párkapcsolati hangulatunk?

A covid óta mintha véget érni nem akaró nyomás-cunami söpörne végig a világon, amely egyre nagyobb erővel nyomja le a családokat, feszíti szét a párkapcsolatokat. Alig lélegeztünk fel a vírus okozta sokkból, jött a háború, majd annak minden gazdasági és érzelmi következménye. Ha pedig mindez nem lenne elegendő,

számos olyan trend is megfigyelhető, amely mintha tudatosan aláásná a családok kohézióját és a házasság stabilitását.

Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy a járványhelyzet – minden tragédiája és szomorúsága mellett, amelyet a világra zúdított – egyedülálló lehetőséget kínált a kutatásra is, hiszen egyszerre emberek milliárdjai élték át ugyanazt a nyomást, így pontosan felmérhető volt, hogy ki miként reagál rá és hogyan küzd meg vele. Így született meg a “Viharálló szerelem” kutatásom is, amelyben közel 1.300 személy válaszai alapján vizsgáltam, hogy mi teszi a különbséget azok a párok között, akik nyomás alatt is képesek fejlődni és azok között, akiket a krízis elindít lefelé a lejtőn. Több mint 100.000 adat statisztikai elemzése után sikerült a két csoport közötti különbséget 7 mindenki számára megtanulható pontban megragadnom. A kutatás összefoglalása azóta könyvként is megjelent magyar és angol nyelven (Viharálló szerelem – Stormproof Love).

Összegezve azt mondhatjuk, hogy a nyomás növekedésével párhuzamosan a sikeres párkapcsolatokról való tudásunk is egyre gyarapodik. Így

a társadalom az olló két éléhez hasonlóan egyre jobban polarizálódik két csoportra: a tudatosan élő párok csoportjára, akik tanulnak, képezik magukat, dolgoznak a hiányosságaikon és egyre jobb minőségű kapcsolatot valósítanak meg; valamint az ösztönből, érzésből élőkre akik ugyanazokat a mintázatokat viszik tovább, amelyek már a korábbi nemzedékek életét is megnehezítették.

Ez a trend itthon és nemzetközi színtéren egyaránt megfigyelhető.

A Házasság hete alkalmából mindig több szó esik arról, milyen fontos, hogy az a kapcsolat, amiben élünk, jó minőségű és élő legyen. Van valamilyen titkos receptje arra, hogy azoknál, akik sok-sok éve élnek házasságban és nincsen különösebb problémájuk, elkerülhető legyen a taposómalomból adódó fásultság, és ezzel együtt a párkapcsolat lassú kiüresedése?

Minden, ami az életben fontos, tudatos odafigyelést, tanulást, folyamatos önmotiválást és együttműködést igényel. Egyetlen vállalkozás sem épül fel csak úgy véletlenül, magától. Egyetlen olimpiai arany sem születik rutinból, mellesleg, valamilyen más tevékenység végzése közben.

Miért gondoljuk azt, hogy egy élethosszig tartó, boldog, kölcsönösen kielégítő házasság létrejöhet csak úgy, miközben feláldozzuk magunkat a karrier oltárán, vagy az együtt töltött idő nagy részében egy képernyőre tapasztjuk a tekintetünket, esetleg a másnapi teendőkön gondolkodunk?

Mint minden más fontos és értékes dolog az életben, a házasság is táplálást, gondozást, erőfeszítést és figyelmet igényel. Azért örülök nagyon minden évben a Házasság hetének, és azért állok mellé a nevemmel, a befolyásommal és a szolgálatommal is, mert ezen a héten minden pár, aki csak egy kicsit is nyitott a tanulásra, rengeteg erőforrást kaphat élete legfontosabb emberi kapcsolatához.

Itt minden kifogás okafogyottá válik. A legjobb szakemberek osztják meg a tudásuk legjavát, koncentrált formában, a résztvevők számára a legtöbbször teljesen ingyen. Ez mindenki számára elérhető!

Mi a tapasztalata, mennyiben befolyásolja a párkapcsolati dinamikát a gyerekekkel való törődés/konfliktus, a családi egyensúly folyamatos megborulása, ami több ember együttélésekor törvényszerűen bekövetkezik? Hogyan lehet küzdeni az ellen, hogy a gyermeknevelés nehézségekből adódó konfliktusok begyűrűzzenek a párkapcsolatokba is?

A legtöbb gyermekvállalással kapcsolatos könyv, blog, videó azzal a csodálatos élménnyel foglalkozik, hogy mit jelent anyává és apává válni, hogyan kell az újszülöttet a lehető legjobban gondozni, óvni, életben tartani. Ugyanakkor

van a realitásnak egy másik oldala is, amellyel sokan csak akkor szembesülnek, amikor már szülővé váltak, de előtte senki sem készíti fel őket rá. Ebben a realitásban a szülők egyre kevesebbet beszélgetnek egymással, mert minden idejüket és figyelmüket a gyermekükre fordítják.

Ebben a realitásban kikopnak azok a kis mindennapi rituálék, amelyek őket eddig párként definiálták, drasztikusan lecsökken az ölelések és intim együttlétek száma és előbb-utóbb tapinthatóan nő a feszültség kettejük között. Ennek a realitásnak sokszor része az a pánikszerű félelem, hogy ez mostantól mindig így lesz és a szerelmük sosem lesz már olyan, mint amilyen előtte volt. Ennek következménye pedig az lehet, hogy sokak fantáziája elindul más személyek irányába, néhányan közülük pedig nem állnak meg a fantáziáknál…

Ezért tartok jómagam is minden évben (idén szeptember 29-én) Szülőakadémiát, amelyen az áll a fókuszban, hogy miként maradjunk szerelmesek annak ellenére, hogy szülőkké váltunk.

A folyamat megállításának fontos része, hogy fordítsuk figyelmet kettőnkre, mint férfira és nőre a szülővé válás után is.

A legjobb, amit a gyermekünknek adhatunk az, ha egymást szeretjük! Úgy is fogalmazhatnék, hogy a bölcső, amely a gyermeket ringatja, a szülők egymással való kapcsolata. Így közel marad a házaspár egymáshoz, a gyermekének pedig olyan érzelmileg biztonságos légkört teremt, amelyben jó felnőni.

Gyakorlati szinten hozzátartozik ehhez az is, hogy a szülők egységet képviselnek a gyermekeik előtt és nem engedik magukat bevonni “jó zsaru-rossz zsaru” játszmákba.

A kultúránkban egyre elfogadottabb a válás, mégis sokan küzdenek, tesznek a kapcsolatukért, ha valamilyen problémát észlelnek. Mi a véleménye, mikor érdemes szakember segítségét kérni, ha probléma merül fel két ember között, illetve meggyógyítható-e minden esetben egy szétesőben lévő házasság?

Sok interjúban és social media termékben a válás már-már a szabadság és függetlenség szimbólumaként, az önmegvalósító ember vágyott céljaként jelenik meg. Ahogy a munka világában már gyanús az a munkavállaló, aki évtizedeket töltött el egy munkahelyen (bizonyára rugalmatlan személyiség és fél a változásoktól), úgy bizonyos körökben már lesajnálva nézik azokat az embereket, akik évtizedekig élnek ugyanabban a házasságban ugyanazzal a társsal.

Ugyanakkor ezekben a megszólalásokban nem esik szó a válás utáni gyászfolyamatról, a magányosan átsírt éjszakákról, a marcangoló bűntudatról, a mérhetetlen sebeket begyűjtő válási árvákról, a következő kapcsolatot is megbénító bizalomvesztésről…

A házasság olyan, mint a demokrácia. Ezer sebből vérzik, de jobbat még mindig nem találtak ki. Sokezer óra párterápiás gyakorlat után teljes határozottsággal állítom, hogy

a legtöbb házasság megmenthető lenne, ha a felek időben kérnének segítséget, figyelnének a kapcsolatukban zajló folyamatokra és értékelnék egymást annyira, hogy komolyan vegyék egymás jelzéseit.

Különösen akkor érdemes szakember segítségét kérni, ha azt tapasztaljuk, hogy a vitáink újra és újra ugyanazt a forgatókönyvet járják végig és mégsem oldódnak meg (ebben az esetben foglyul ejtett bennünket egy destruktív mintázat); ha valamilyen jelentős változás ért bennünket, amelynek hatásait nem tudjuk magunktól feldolgozni (például életciklus váltás, valamilyen veszteség, vagy krízis); esetleg megjelent egy harmadik személy a kapcsolatban. Kevés pár képes ezeket a jelenségeket visszamaradt sérülések nélkül, önmagától feldolgozni.

Persze nem mindegy, hogy kihez fordulunk segítségért. Noha a “terapeuta” szakmai cím egy törvényileg védett megjelölés, azért a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy a műkörmöstől a masszőrön keresztül egészen a fodrászig sokan kínálnak fel “párterápiát.”

A megfelelő szakember kiválasztásakor három szempontot érdemes megvizsgálni: 1. Szakmai kompetencia (milyen szakmai képesítés, végzettség birtokában végzi a tevékenységét?), személyes hitelesség (amit tanít, az milyen gyümölcsöket terem a saját személyes életében, milyen a saját családi élete, házassága?), szimpátia (működik-e a “kémia” a szakember és a kliens között, meg tudunk-e nyílni egymás előtt, elfogadjuk-e a tanácsait?).

Él egy romantikus kép az emberek fejében arról, hogy egy szerelem, egy házasság magától működik, és akkor jó, ha mindig flow-ban vagyunk benne. Valóban ez az ideális, de rohanó világunkban számos új kihívás, ha úgy tetszik veszély fenyegeti a házasságokat: például az együtt eltölthető idő hiánya és az okostelefonok által egy gombnyomásra elérhető virtuális valóság, ami még a felnőtteket is jócskán képes beszippantani. Több erőfeszítést követel ma egyben tartani egy kapcsolatot? Hogyan küzdjünk meg ezzel az ideállal, hogy valóban képesek legyünk tenni a házasságunkért?

A szabadság egy kétoldalú érme. Egyfelől óriási kínálatból választhatom meg, hogy mivel és kivel töltöm az időmet. A szabadidős lehetőségeknek csak a pénztárcánk és a fantáziánk szabhat határt. Ugyanakkor másfelől választani kényszerülök is, ha meg akarom tartani az irányítást a saját kezemben.

Ha nem választok tudatosan, akkor elsodor az áramlat, amelyet reklámok, algoritmusok, ilyen-olyan érdekek irányítanak és fonnak körém.

Azok a párok lesznek sikeresek ebben a folyamatban, akik újra és újra választanak. Minden nap a választási lehetőségek végtelen skáláján egymás mellett teszik le a voksukat. Ettől lesznek újra és újra különlegesek egymás számára. Ettől teremtenek maguknak egy olyan belső világot, amely csak kettejüké, és amelyből mindenki mást kizárnak.

Raj-Czefernek Léna

Kiemelt képünk forrása: Mihalec Gábor