Az egy évvel ezelőtti földrengésekre emlékeztek Törökország Magyarországi Nagykövetségén

A Törökországot sújtó földrengés egy éves évfordulójára emlékezett a T.C. Budapeşte Büyükelçiliği/Turkish Embassy in Budapest. Az eseményre a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentő csapata is meghívást kapott, akik közel egy hétig szolgáltak Hatayban – számoltak be Facebook-oldalukon. 

2023. február 6-án hatalmas földrengés súlytotta Törökországot és Szíriát. A legnagyobbrészt Törökország déli és központi részén, valamint Szíria északnyugati és északi részén pusztított. A földrengések erősségét tekintve kettő kiemelkedik a többi közül. Az első Gaziantep városától 34 kilométerre nyugatra pattant ki, helyi idő szerint 04:17-kor (a koordinált világidő (UTC) szerint 01:17-kor), Törökországban és Szíriában is nagy károkat okozott. Legnagyobb intenzitása a Mercalli-skála szerint XI-es, azaz extrém, erőssége pedig 7,8 volt.

Ez a rengés – az 1939-es erzincani földrengéssel együtt − a legerősebb volt, ami Törökországot érintette az újkorban.[4][5] Ezt a rengést több utórengés is követte, közülük a legerősebb 6,7-es erősségű volt. A második erőteljes földrengés Kahramanmaraş település környékén történt kilenc órával később (helyi idő szerint 13:24-kor), erőssége 7,5-ös volt, intenzitása pedig szintén IX-es jelölésű. Több, mint 59 259-an meghaltak a földrengések során, és legalább 121 704-an megsérültek.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentő csapata a műveletek során öt embert talált élve a romok alatt, a bajba jutott embereket pedig adományokkal is segítették, többek között higiénés eszközökkel, tartós élelmiszerrel és takarókkal.


Hirdetés

 

'Fel a tetejéhez' gomb