Azbej Tristan: Ami Afrikában történik az nemcsak Magyarország és Európa, hanem az egész világ jövőjét fogja meghatározni

Nagyon hálás az én szerepem, mert egyöntetűen érzem az országot járva a magyar embereknek a támogatását a kezdeményezésünk iránt és mellett, és így igaz ez Afrikára is – fogalmazott Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára. A Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője a „Fenntartható Fejlődés Tudásközpont – Szinergia az EU és a Szubszaharai térség között” konferencia fővédnökeként mondott beszédet.

A konferenciáról elmondta, ez alkalom egy összefogás születésére, amely amellett tesz hitet, hogy szolidaritással és felelősséggel tartozunk Afrikáért, az afrikai emberekért, és a józan észnek a parancsát is követi, mert felismeri azt, hogy ez a szolidaritás és felelősségvállalás a mi jövőnk érdekében is történik. Azbej Tristan kijelentette, a magyar kormány egy évtizede felismerte Afrika jelentőségét, ezért fogalmazódott meg a déli nyitás politikája: Ez odafordulást jelent, kapcsolatépítést jelent, tanulást jelent, egymás kölcsönös gazdagítását jelenti.

Fölmerülhet az a kérdés, hogy itt Európa szívében miért van jelentősége Afrikának? A térképen látszik, hogy közel van, mégis sokaknak a tudatában úgy él, mint egy távoli egzotikus helyszín. Kalandregényeknek, esetleg nyaralásoknak a helyszíne. Egy olyan helyszín, amivel nem kéne foglalkozni a kormányzati, civil vagy magyar gazdasági szereplőknek, hiszen egyfajta egzotikum és a kuriózum mellett nincsen jelentősége a számunkra.

Mi éppen ellenkezőleg gondoljuk, éppen ezért indítottuk el a déli nyitás politikáját. Mi úgy gondoljuk, hogy ami Afrikában történik, az nemcsak Magyarországnak és Európának, hanem az egész világnak a jövőjét fogja meghatározni.

– fogalmazott Azbej Tristan.

Hangsúlyozta, ez annak az eredménye, hogy ez az a kontinens, amely egyszerre a veszélyek földrésze, és egyszerre a lehetőségek földrésze is lehet. Kiemelte, láthatóak a problémák, mint az elsivatagosodás, a konfliktusok és a keresztényüldözés. Utóbbiról elmondta, Afrika a keresztényüldözésnek a legvéresebb színtere.

Sokan, akik Afrikát a veszélyek kontinensének tartják, úgy gondolják, hogy a népességének a növekedése is az. Mi egy kereszténydemokrata, keresztényi megközelítésű kormányzat vagyunk, ezért úgy gondoljuk, hogy az élet az sosem lehet veszély, ezt értékként tekintjük és éppen ezért gondolunk Afrikára a lehetőségek kontinenseként. Az életnek a burjánzása, hogy ez a kontinens, a népességét tekintve várhatóan a következő évtizedekben egymilliárd fővel fog gazdagodni. Ez számunkra a lehetőséget jelenti.

– szögezte le Azbej Tristan.

Kifejtette, a Hungary Helps Program szerte a világon az üldözött keresztényeknek, a humanitáris katasztrófák áldozatainak, és akár vallástól függetlenül nyújt segítséget, és hat év alatt több mint ötven országba juttatta el a magyar emberek adományait, a jó szándékát és a segítőkészségét. Ezek közül az országok közül 18 ország szubszaharai afrikai ország – tette hozzá az államtitkár.

Nagyon hálás az én szerepem, mert egyöntetűen érzem az országot járva a magyar embereknek a támogatását a kezdeményezésünk iránt és mellett, és így igaz ez Afrikára is

– fejezte ki magát az államtitkár.

A Száhel-övezetről elmondta, a magyar kormány ráébredt arra, hogy azon belül, hogy Afrika jövője az egybevág Magyarország jövőjével, a Száhel-övezet földrajzi közelsége miatt gyakorlatilag a szomszédságunknak tekinthető. 

A Száhel-övezet egy olyan terület, amelyik az Európába irányuló migrációs forrás régiók közül az első helyen szerepel, és olyan kutatásaink és kimutatásaink vannak, olyan felismeréseket tettünk, hogy amennyiben teljes mértékben elbukik a Száhel-övezet és káoszba süllyed, az több tízmillió fős, akár százmillió fős migrációt eredményezhet Európa irányába.

– hívta fel a figyelmet Azbej Tristan, majd bejelentette, a Hungary Helps Program két hete megnyitotta az első afrikai kirendeltségét a Száhel-övezetben.

Láthatják tehát, hogy elkötelezettek vagyunk az afrikai nyitás irányába, de mindez nem érkezne meg az emberek, a közösségek, társadalmak szintjére, hogyha nem tudhatnánk az önök és az önök szervezeteinek a szövetségét. Azt a szövetséget, amit ezúton is szeretnék megerősíteni. Azt a szövetséget, amit nemcsak szakmai célkitűzések, hanem értékelvű elköteleződés alapján is ápoltunk a Magyar Katolikus Egyházzal, a Pannonhalmi Bencés Főapátsággal, a Szombathelyi Katolikus Egyházmegyével, akikkel már évek óta a mindannyian testvérek elve mentén támogattuk közösen az Afrikában nehéz sorban élő embereket – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy

nemcsak a szándékunk jó, hanem az Úr munkáját tudjuk véghez vinni Afrikában. 

Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb