Magyar kultúra napja Szatmárcsekén, a Himnusz szülőföldjén

„Isten életének a részese vagyok, ezért több az élet, mint amit látok belőle saját szemmel” – fogalmazott Fekete Károly püspök vasárnap a szatmárcsekei ökumenikus ünnepi istentiszteleten. Ezen a településen írta meg Kölcsey Ferenc a Himnuszt 1823-ban, a helyiek számára ezért is különleges a magyar kultúra napja. 

A Szatmárcseke Község Önkormányzata, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata és a Kölcsey Társaság közösen emlékezett meg, a helyi hagyományokhoz híven: ökumenikus istentiszteletet tartottak a református templomban, amelyet koszorúzás követett Kölcsey Ferenc sírjánál. Az alkalmon Fekete Károly tiszántúli püspök és Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke hirdették az igét.

Szatmárcsekén egész évben várják a látogatókat az „Irodalomtörténeti emlékhelyek Szatmárban” örökségtúrára, amely a magyar művelődésben fontos szerepet betöltő szatmári tájra kalauzolja el az érdeklődőket. Az útvonal kiemelt helyszíne Szatmárcseke, ahol a református templomot, az egyedülálló csónakfejfás temetőt, Kölcsey Ferenc síremlékét és a Kölcsey Emlékszobát is megtekinthetik a résztvevők. 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb