Ungváry Zsolt: A közösség számára romboló viselkedésformák terjedése nem érdeke a közösségnek

Senki se szeretne influenzás vagy covidos lenni, de ha már elkapta, elvárhatja, hogy ne bélyegezzék meg, ne alázzák és ne állítsák ezért pellengérre, hiszen jórészt vétlen a dologban. Valakitől elkapta a vírust, akire lehet ezért dühös, de utána már ő maga is terjesztővé lesz, s átkerülve a fertőzöttek táborába már nem támogatja ezek elítélését. Éppen ellenkezőleg, átérezve és megélve a betegek helyzetét, azok jogaiért száll majd síkra. Miközben azért jobb lett volna megúszni…

A rendszerváltás óta megoldatlanul, vitákat gerjesztve hullámzik körülöttünk az ügynökkérdés. A III/III-asok döntő többsége nem jókedvében, nem önszántából lett azzá. Elsősorban megzsarolt, sőt a rezsimmel alapvetően ellenséges embereket szerveztek be, rájuk állított besúgóktól nyert információk felhasználásával kényszerítették őket az együttműködésre. Joggal lehettek dühösek azokra, akik feljelentették és ezzel kényszerhelyzetbe hozták őket. A beszervezés után viszont már ők is újabb és újabb ügynököket hajtottak az államvédelem kezére, akik irántuk érezhették ugyanezt. Ahogy Illyés Gyula írta Egy mondat a zsarnokságról című versében: „belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy”, „fogoly vagy s egyben foglár”.

Léteznek tehát a terjesztők, az átadók, akik folyamatosan biztosítják az utánpótlást. S miközben senki sem örül neki, senki sem szereti, az állapot tovább mérgezi a közösséget. Korábbi üldözőkből így lesznek akár maguk is fertőzöttek.

Nyugat-Európában és az USÁ-ban drámaian nő a homoszexuális vagy a magukat nem binárisként definiáló fiatalok száma. Egyértelműen sosem – és mindenképpen csak részlegesen – bizonyítottan lehet ennek genetikai oka, de nyilvánvalóan a közhangulat, a divat, a kérdés kezelése, annak pozitív színben való feltüntetése okozza ezt a kiugrást. Ha egy közösségben sikk dohányozni, inni, netalán drogozni, ott sokkal könnyebben válik valaki e szenvedélyek rabjává normakövetésből, a beilleszkedési vágyból, a közösség húzóerejénél fogva vagy egyszerűen csak az elvárások miatt. Ugyanígy igaz ez a különböző nemi devianciákra is, nem véletlen, hogy bizonyos szakmákban és előmeneteknél feltűnő prioritást jelent az azonos nemhez vonzódás. Ahol engedik, sőt népszerűsítik, ott koroktól, népektől, helyektől függően hirtelen megnő a számuk, míg másutt stagnál vagy akár teljesen a nullához közelít. A statisztikák szerint maguktól nagyon kevesen válnak homoszexuálissá, ahol viszont piedesztálra állítják, büszkék rá, divatot csinálnak belőle, ott futótűzként terjed. (Látványos felvonulások nagyvárosok utcáin, szimbólumaik használata kiemelten látogatott sporteseményeken…)

Természetesen önmagában egy mesekönyvtől nem fordítanak hátat azonnal a biológia törvényeinek a gyerekek, de ha ez mint normális viselkedés behatol a tudatukba, sokkal védtelenebbé válnak a későbbi asszimilációs törekvésekre, amelyekkel – és ez egyre nyilvánvalóbban látszik – az LMBTQ közösségek gátlástalanul élnek.

Ha már valaki azzá vált, szerettei többnyire elfogadóvá válnak, de jobban örültek volna valamennyien, ha ennek kialakulását nem segíti elő a környezet. A szülő, a rokon nem fogja a saját gyerekét megtagadni, de ezzel maga is terjesztőjévé lesz az „elfogadás”-nak.

Az egyént nem szabad büntetni, de sem neki, sem a közösségnek nem érdeke, hogy valaki homoszexuálissá váljon; ezt kizárólag a meleg közösség forszírozza, saját pozícióinak és táborának erősítése céljából.

A járványok esetében védőoltással, az ügynökök elszaporodása ellen jogállammal és egészséges társadalmi kohézióval, a nemi eltévelyedések túlzott terjedése ellen pedig az ilyen viselkedés reklámozásának tiltásával lehet védekezni. Nem magát a tettet, hanem annak propagálását kell tiltani, amiképpen ez a gyermekvédelmi törvényben is szerepel.

A címlapkép forrása: Pixabay