Traktorokon érkezik a józanság Berlinbe

A történet megértéséhez legalább odáig vissza kell mennünk az időben, amikor a német alkotmánybíróság tavaly év vége felé egy olyan döntést hozott, amellyel megtorpedózta a hárompárti kormánykoalíció egyik alappillérét, méretes lyukat ütve ezzel már az idei költségvetésen is. A szociáldemokratákból, zöldekből és liberálisokból álló úgynevezetett jelzőlámpa (Ampel) koalíció ezek után elkezdett kétségbeesetten plusz bevételek után kutatni. És ahogyan azt a baloldaltól megszokhattuk (itthon sem volt ez másképp), az egyik társadalmi csoport, akitől elvonni tervezetek, a gazdák voltak. A kormánypártok intézkedései

nagyjából 3 ezer eurós bevételkiesést okoznának egy-egy gazdának, megnehezítve ezzel a jövő tervezését és jelentősen rontva a vállalkozásaik jövedelmezőségét. 

Erre mondták azt, hogy elég volt, hogy eddig és ne tovább! Nem véletlen persze az sem, hogy tüntetésekhez több más szakma képviselői és a múlt hét második felében a vasutasok is csatlakoztak. Ahogy annak is világos okai vannak, hogy az alapvetően a sztrájktól idegenkedő német közvéleményben a tiltakozáshullám társadalmi támogatottsága 80% körül van. Többről szól ez ugyanis, mint a gázolajköltségek megtérítésének esetleges eltörlése.

Meghúzódik mögötte egyrészt a német mezőgazdaság tönkretétele ellen való fellépés. Mert az irány egyértelmű: szabályozzuk túl az európai agráriumot és teremtsünk olyan feltételeket, amikor már nem éri meg termelni. És akkor majd jöhet a nagy agrárcégek és élelmiszer multik Ukrajnában és ki tudja még hol, olcsón megtermelt szennye az európai piacra. Nehéz nem észrevenni, hogy végsősoron erre megy ki a játék. 

Ha még mélyebbre megyünk, persze meglátjuk a mezőgazdaságon túlmutató okokat is.

A német társadalomnak ugyanis egész egyszerűen elege lett abból, hogy a kormánya nem az ő érdekeit képviseli.

A jelzőlámpa koalíciónak ugyanis úgy tűnik, hogy sokkal fontosabb a multik, az amerikaiak és az ukránok érdekei. És a tantusz kezd mindenkinek leesni. Persze azért, hogy ez megtörténjen, tesznek is az érintettek. Mire gondoljon ugyanis az ember, amikor a leghevesebb tiltakozások közepette Scholz kancellár arról beszél, hogy a nyugati világnak a jelenleginél sokkal intenzívebben kell támogatnia Ukrajnát? Milyen következtetést szűr le ebből az a tüntető vállalkozó, akinek az energiaköltségei a szankciók miatt emelkedtek az egekbe és aki hiába várta ezért cserébe a kompenzációt, mert az arra szánt pénzt Ukrajnába küldte a kormánya? 

Persze amit a kabinet tesz, meg is látszik a népszerűségi mutatókon. A három kormánypárt ma nemhogy többséget nem szerzene, de még a 30%-ot is alig érné el egy választáson. Ehhez képest a legnagyobb ellenzéki párt, a CDU 30%-nál is többet szerezne és csúcson van a rendszerkritikus AfD támogatotsága is, amelyre a németek 23%-a szavazna országosan. Több keleti tartományban ugyanakkor – ameyek közül háromban szeptemberben választások lesznek – az AfD már toronymagasan a legnépszerűbb párt, Thüringiában 36%-on áll, szemben a második helyezett CDU 20%-ával. És mi erre a jelzőlámpa koalíció válasza? 

A jobb kormányzás, az emberek problémáinak megoldása helyett elkezdtek a szélsőjobboldali veszéllyel riogatni.

Ismét felerősödtek azok a hangok is, amelyek az AfD betiltását követelik. Nekünk, magyaroknak ismerős lehet ez a reakció. A már vergődő, népszerűsége mélypontján lévő Gyurcsány-kormány hasonló trükkel próbálta elterelni a figyelmet a vesszőfutásáról 2010 előtt. Persze a magyarok átláttak a szitán és a lejtmenet vége 2010-ben egy megsemmisítő választási vereség lett. Hasonló sors kell, hogy várjon a német baloldali koalícióra is, hiszen egy demokráciában mégiscsak a nép az úr. Ebből a szempontból valóban próbatétel előtt áll a német demokrácia: hogy biztosítják-e még a szabad választás lehetőségét mindenkinek?