Videón a dunavecsei Szűz Mária szobor lefejezése – Megtalálták a rongálót!

Ahogy korábban megírtuk, december 28-án már másodszor állítottak Szűz Mária tiszteletére szobrot a dunavecsei körforgalom közepén, miután az első alkotást széttörték. A felszentelésére azonban már nem kerülhetett sor, mert a 2023-as év utolsó hajnalán egy ismeretlen tettes megrongálta az új szobrot.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Szűz Máriát ábrázoló műalkotást gyakorlatilag lefejező elkövető elfogása érdekében nyomozócsoport alakult.

Elmaradt a szoborszentelés Dunavecsén – Az újonnan állított Szűz Mária szobrot is megrongálták


Hirdetés

A rongáló abban bízhatott, hogy tettét nem látta senki, de a rendőrök adatgyűjtésének köszönhetően nem maradt ismeretlen.

A térfigyelő kamerák felvételein azonban a nyomozók látták, hogy egy férfi követte el, és a testalkatán kívül a hozzávetőleges magasságát is megállapították.

Ezután a település valamennyi kamerafelvételét ellenőrizték a rendőrök. A férfiról készült videókat a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon dolgozók és a város polgárőrei is megnézték, mindezt annak reményében, hátha ezen minimális információkból nyomra bukkannak – olvasható a Police.hu-n.

A rendőrségi beszámoló alapján az egyik kunszentmiklósi rendőr javaslata alapján egy dunavecsei családhoz mentek ki a rendőrök. A nyomozati munka eredményeként kiderült, az ott élő férfi gyanúsítható a december 31-ei rongálással. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Közben a dunavecseiek döntöttek, lesz szobor a körforgalomban – jelentette ki a Dunavecsei Római Katolikus Egyházközség Facebookra kiírt nyilatkozatában.

A Dunavecsei Római Katolikus Egyházközség képviselő testülete január 8-án ülésezett, ahol megtárgyalták a december 31-én megrongált Mária szobor sorsát. A nyilatkozatban kijelentették, elkezdődik az előkészület a harmadik szobor állítására:

Döntöttek a dunavecseiek: Akkor is lesz szobor a körforgalomban!

Címlapkép: Térfigyelő kamera rögzítette a dunavecsei Szűz Mária szobor megrongálását. Fotó: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

'Fel a tetejéhez' gomb