Politikai meggyőződés a kávé mellé
A mai világban bevett szokássá vált, hogy különböző cégek állást foglalnak mindenféle ügyekben, teljesen függetlenül attól, hogy süteményt árulnak, hajat vágnak, fénymásolnak vagy bútorokkal kereskednek. Ezek között is élen jár például a Starbucks nevű kávéházlánc, amelyik korábban többször is kinyilvánította, hogy dolgozói szolidárisak a pride felvonulásokkal, mindenféle szexuális eltévelyedéssel; támogatják a nemi átalakító műtéteket és az abortuszt, többek között oly módon, hogy az „abortuszra szoruló” alkalmazottak utazási költségeit fedezik, hogy eljuthassanak egy megfelelő klinikára.
Rejtély, hogy miért kell politizálnia egy kávézónak. A dolognak az ad éppen aktualitást, hogy karácsony előtt a vállalat kénytelen volt elhatárolódni egy X-poszttól, amelyben a cég szakszervezete egy képet osztott meg a lepusztított gázai övezetről, és a „Szolidaritás Palesztinával” felirat volt olvasható. Márpedig ezzel a narratívával a Starbucks nem tud azonosulni.
Egyszeriben érzékenyek lettek a politikai állásfoglalásra, de csak azért, mert az nem illeszkedett a saját irányvonalukba. Mert vannak helyes megfejtések és hibásak. És nem elég kívülállónak lenni, demonstrálni kell a hovatartozást. Legyen az izraeli-palesztin vagy ukrán-orosz konfliktus, LMBTQ-ügy vagy klíma, állatvédelem kontra húsevés, térdelés a fociban és szivárványszínű karszalag. Ha pedig valaki a rossz oldalra keveredett (vagy akár csak oda született, esetleg ott volt hajdanában), az teljes kiradírozást jelent. Utólag is. A feminista, sőt a melegek iránt is szolidáris J.K. Rowlingot meg sem hívták a saját maga teremtette univerzumot ünneplő Harry Potter jubileumi bulijára, mert azt merte mondani, hogy csak a nők menstruálhatnak. Ebből is látszik, hogy kár mainstreamnek lenni, mert eléggé senki sem lehet az.
A véleményszabadság pedig megszűnt, nem lehet kilógni a sorból sem írónak, sem labdarúgónak, sem zenei együttesnek, de még egy kávézónak sem.
Persze, megtehetjük, hogy nem megyünk a Starbucksba – én ennyit meg is teszek a magam részéről –, de hosszú távon nem alakíthatunk ki külön balos-jobbos, keresztény és liberális cégeket, és nem válhat puszta politikai állásfoglalássá, hol vásárolunk, milyen márkájú a cipőnk vagy az autónk.
Rajtunk idehaza még kisebb a nyomás (bár a közösségi oldalak és a nyugati divat begyűrűzése vitathatatlan), de vannak országok, ahol egy igazán következetes konzervatív hívő hazafi már sem étterembe, sem stadionba nem tudna menni, nem jutna neki tévécsatorna és újság is alig, lassan az autóját is csak kompromisszumok árán javíttathatja.
Ilyenkor van az, hogy ha valaki dacol a korszellemmel, hirtelen berobban a népszerűsége, és az ellenhatás drámai tud lenni. Jön egy cukrászda, egy focicsapat, egy párt, egy politikus és mindazok felsorakoznak mögé, akik eddig nyeltek és hazudtak.
És akkor majd a Starbuckshoz hasonlók elégedetten rámutathatnak, hogy na, ettől akartuk megóvni a világot, miközben éppen ők és a hasonszőrűek provokálták ki. Talán nem is véletlenül.
Címlapkép: illusztráció
